Női ökölvívó-vb – Véget ért a torna a magyaroknak, nincs kvóta

Budapest – A 81 kilogrammban szereplő Kovács Mária és a +81 kilogrammosok között induló Markó Ágnes is kikapott a keddi negyeddöntőben, így nem maradt versenyben magyar az Asztanában zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, melyen eldőlt, hogy nem lesz magyar női ökölvívó a riói olimpián.

A korábbi világ- és Európa-bajnok Kovács a 16 között magabiztos sikert aratott, a negyeddöntőben azonban túl nagy falat volt számára az amerikai Franchon Crews. A magyar bokszoló nem tudta megszorítani riválisát, aki két bírónál 40-35-re, a harmadiknál pedig 40-34-re nyert.

A vb-n csak a nyolc között bemutatkozó Markó asztanai szereplése mindössze másfél percig tartott. A szupernehézsúlyú negyeddöntőben a kínai Csang Si-csin sokkal meggyőzőbb volt a magyarnál, aki rendre mélyre hajolt, s csak a védekezésre koncentrált. Az első menet hajrája előtt aztán Vang egy balegyenessel eltalálta Markót, aki a földre került, megbotló ellenfele pedig rázuhant. A szerencsétlen eset következtében Markó Ágnes a térdét fájlalta, s feladta a küzdelmet.

A tízfős magyar csapat két győzelemmel és tíz vereséggel zárta a vb-t, melyen a három olimpiai súlycsoportban, 51, 60 és 75 kilogrammban érdekelt magyar egyike sem jutott be a legjobb 16 közé sem. A riói kvótához az elődöntőbe kellett volna kerülni.

Az ötkarikás indulásra a 75 kilós Szatmári Petrának volt a legnagyobb esélye, aki az áprilisi európai kvalifikációs versenyen negyedik lett, ezzel a második számú európai tartaléknak számít. Ennek azonban akkor lett volna jelentősége, ha a Samsunban döntős, így kvótát szerzett két bokszoló bejut a legjobb négy közé Asztanában, ám mindketten hamar kiestek, ezzel az ő európai indulási joguk nem “száll át” a tartalékokra.

A női boksz Londonban mutatkozott be az olimpia programján, négy éve sem volt magyar résztvevő a mezőnyben.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés