Női ökölvívó ob: a DVSC az ország legjobb női csapata

Akt.:
Női ökölvívó ob: a DVSC az ország legjobb női csapata
© Fotó: dvscboxing.hu
Debrecen – A DVSC jelenleg a legjobb bokszklub Magyarországon, a női vonalon. Érden ugyanis a serdülő és junior döntők után az ifik és a felnőttek fináléi zajlottak, s a végén, összesítve az eredményeket a DVSC 86 ponttal bizonyult a legjobbnak.

Pénteken, Nagy Bianka és Kiss Fatima, szombaton Nagy Tímea, Pallás Szimonetta és Nagy Angéla nyakába akasztottak aranyat. Tehát a négy korosztályban összesen 5 magyar bajnoka van a DVSC-nek, mellettük 9 ezüstérmes és 4 bronzérmes versenyzőjük. A DVSC 18 bunyóssal vágott neki a bajnokságnak, és mind dobogóra állhattak. Nagy Tímeának ez volt a 9. felnőtt országos bajnoki címe.

A négynapos viadal során a DVSC lányai kitettek magukért. Volt pár véleményes vereségünk, illetve akadt olyan is, aki elmaradt a legjobb tudásától, de ez is a sport része. Viszont a többség a mutatott ökölvívás és az elért eredmény tekintetében is nagyot alkotott.

Salánki László: – Nagy Angi a megbeszéltek szerint erősen kezdett. Kombinációi hatására megroppant az ellenfél, és már az első menetben bedobták a törülközőt. Pallás Szimi és Spolárics Júlia egymással döntőztek. Szimi nagyobb tudású, és ez hamar eldöntötte a meccset. Korcsmáros Merci nagyon nagy harcot vívott Bugyik Alexandrával. Ha úgy bokszolt volna Merci végig, mint a harmadik-negyedik menetben, nyerhetett volna, de így elúszott a meccs. Túl későn találta meg ellenfelét. Papp Szabina kezdő lányként a döntőben beszedett pár taslit és az első menetben befejeződött a csata. Nagy Timit érdekes módon tenyeresek miatt többször figyelmeztették, amit nem értek, de ezzel együtt is olyan verést mért ellenfelére, hogy a lányt többször orvoshoz kellett vinni. A harmadik menetig püfölte őt Timi, akkor feladták. A csapatversenyt megnyertük, amire nagyon büszke vagyok!

Aranyérmesek: Nagy Angéla, Nagy Bianka, Nagy Tímea, Kiss Fatima, Pallás Szimonetta.

Ezüstérmesek: Vogler Helen, Vass Vivien, Bernáth Dominika, Csete Bettina, Lakatos Anasztázia, Simon Evelin, Papp Szabina, Spolárics Júlia, Korcsmáros Mercédesz.

Bronzérmesek: Kemenczés Adrienn, Babik Bianka, Dallos Karolina, Mócza Szilvia.

Csapatbajnok: DVSC (edzők: Salánki László, Vígh Balázs, Deél István, Nagy Tímea)

Szombati döntők:

Ifik
48 kg Sebestyén Laura (MTS) – Papp Szabina (DVSC)
54 kg Révész Alexandra (CVS) – Nagy Angéla (DVSC)
75 kg Spolárics Júlia (DVSC) – Pallás Szimonetta (DVSC)

Felnőttek
64 kg Korcsmáros Mercédesz (DVSC) – Bugyik Alexandra (GAA)
75 kg Nagy Tímea (DVSC) – Simon Boglárka (FTC)

dvscboxing.hu



Sporthírek






hirdetés