Jegyzet: Éjjel-nappal Budapest

Tűnődök, s egyre döbbentebben, sőt ingerületebben figyelem az RTL Klub legújabb filmsorozatát. A néző napi két adagban is hozzájuthat a saját gyártású micsodához, amiről nehéz volna megállapítani, műfajilag milyen kategóriába sorolható - Boda István jegyzete.Szociográfia? Dokumentumjáték? Valóság-show-paródia? Ki tudja, értékrendjét illetően azonban semmi kétség: olyan dilettáns produkció, amilyet kereskedelmi csatorna még nem hordott a hátán. A rafinériát persze nem nehéz tetten érni, hiszen ha a publikumot állandóan a leggyengébb minőségű takarmánnyal abrakolják, előbb-utóbb annyira eltompul az ízérzéke, hogy képes elhinni annak négycsillagos éttermi minőségét. S lehet, hogy igaza lesz, hisz a „Jóban rosszban” avagy a „Barátok közt” ezres szériái az érzelmi reflexek hiánya mellett érvelnek. Így lesznek az egészen közepes, avagy amatőr képességű közreműködőkből sztárok, országos kedvencek, akik merész érvei annak a hibás tételnek, hogy a felvevőgép bárkiből képes „művészt” csinálni.

Na, de ami az „Éjjel-nappal Budapest” vadvágtájában történik, az már mindennek a teteje. Nem véletlen az anonimitás. Még a „legnagyobb csatornaválasztékkal” büszkélkedő műsorközlő is tapintatosan megtagad minden információt, s szűkszavúan megelégszik annyival, hogy „magyar filmsorozat”. Amivel devalvál is, meg rangosít is. Mert hisz ugyanez a kategória a „Fekete város”, az „Abigél”, az „Irgalom” meg a „Névtelen vár”, hogy csak néhányat említsek. Itt viszont se rendező, se szereplői névsor, egyéb tájékozódási pontok hiányát fel sem sorolandó.

Viszont egy-két rész élménye után is könnyű rájönni, hogy a készítők mire játszanak. Szexualitás, erotika, ha finoman fogalmazok, ha durvábban: testiség, az érzékek egyirányú túlzása. Közérthetőbben, Móricka-effektus, merthogy neki mindenről az jut eszébe. Nem mintha ez a tematika bárkit is sértene, ám kizárólagosan csak ezt tenni „áruvédjeggyé” némileg visszaüt, és visszamutogat magára a történetre. Persze az is vitathatatlan, hogy a játék szereplői másra nem is alkalmasak, mint ennek a közhellyé fokozott nemiségnek az illusztrálására, miközben egyik sem bír azzal az érzéki vonzerővel, ami akár még egy ilyen egyhangú, ágyat célozó forgatókönyv megelevenítésre szükséges. A szövegkiejtésük borzalmas, szapora indulatváltásaik ellenére sem lehet beszédükből egy ép mondatot kihámozni.

Viszont az efféle kínálatban jártas érdeklődő az „Éjjel-nappal…” hátterében azonnal észreveszi a minta arcmását. A Melrose Place s még inkább a „Jóbarátok” ordítóan visszaköszön a látvány képletéből, bár ez aligha hízelgő rájuk nézve. Mint ahogy Budapestre sem hízelgő a „kereskedelmi eposz”, amelynek varázsába ugyancsak beletépked kapkodó képsoraival. Még szerencse, ha képletesen is, de ott fénylik mögötte Kosztolányi rímjátéka is. Így: „Budapest! – Kávéház. Mámor. Lángokban leszálló – csuda est. Rímet reád még! Szint, mely életemre – odafest. – Ha meghalok, mondjátok a síromnál: – Budapest.” S ez ad némi ellenfényt a sorozat kopár cédaságának. Ami felett „Esti Kornél” ugyancsak csóválja a fejét.

- Boda István -