Női kézilabda-vb – Cél az olimpia vagy az olimpiai selejtező

Budapest – A magyar női kézilabda-válogatott azzal a céllal vág neki a szombaton rajtoló dániai világbajnokságnak, hogy ott bekerüljön a legjobb hét közé és jövő márciusban szerepelhessen az olimpiai kvalifikációs tornán, vagy pedig közvetlenül jusson ki az ötkarikás játékokra.

Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta: eddig a női és a férfi vonalon is a vb-2., vb-3. és vb-4. helyezettek rendezhettek selejtezőtornát, ám most a nemzetközi szövetség (IHF) arról döntött, hogy a tornák csoportjaiban érdekeltek mindannyian pályázhatnak rendezésre. Ezen túlmenően az IHF szándéka, hogy ezeket a tornákat más-más földrészen tartsák. Kocsis bejelentette, hogy ha a magyar női és férfiválogatott kvalifikációs tornán érintett lesz, akkor az MKSZ pályázik torna rendezésére. A férfiak januárban, a lengyelországi Eb-ről kerülhetnek az áprilisi selejtezőre.

Az elnök hozzátette: az elnökség minden feltételt biztosított a női válogatottnak a zavartalan felkészülésre, és arra, hogy a kinntartózkodás nagyon jó legyen.

Németh András szövetségi kapitány jelezte: jók a csapat lehetőségei, jól sikerült a felkészülés, a körülmények ideálisak voltak, és a munkával a tervezettnek megfelelően haladnak. Megjegyezte: a múlt héten kétszer simán legyőzött Ukrajna helyett lehetett volna erősebb ellenfelet választani, de így is minden rendben.

“Az első három ellenfélről, Tunéziáról, Szerbiáról és Montenegróról tiszta a kép, sikerült őket feltérképezni. Jó hangulatban készülünk és várjuk a vb-t” – mondta a szövetségi kapitány.

Novák András főtitkár a prémiumról ejtett szót. Elmondta: az olimpiai kijutás a fő cél, ezért összesen bruttó 40 millió forint jár. Azt követően, hogy a csapat kivívta a vb-szereplés jogát Ausztriával szemben a nyáron, ebből az összegből már megkapott 4 milliót. Az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételért további 12 millió forintot osztanak szét, a teljes 40 millió csak riói kijutás esetén jár.

A sajtóeseményen Kocsis Máté az ezredik válogatottbeli gólja alkalmával névre szóló, 1000-es számmal ellátott mezzel ajándékozta meg Görbicz Anitát.

A csapatkapitány jelezte: számára az eredmény a fontos, nem az, hogy hány gólt dob.

“Jó a hangulat, jók az edzések, és képesnek érzem arra a csapatot, hogy bekerüljön az elitbe. Kisgyerekem otthon marad, nem utazik velem, úgy érzem, így jobban tudok koncentrálni a vb-n” – mondta Görbicz.

Csapattársa, Szucsánszki Zita hangsúlyozta: maguk között azt a célt tűzték ki, hogy a négy közé jussanak, s jobb esetben dobogóra állhassanak.

“Bizakodóak vagyunk, jó formában várjuk a vb-t, a Győr és az FTC is megnyerte csoportját a Bajnokok Ligájában” – tette hozzá.

A vb-n sorsdöntő lesz a nyolcaddöntő, hiszen ezek győztesei – különösen akkor, ha az Európa-bajnok és olimpiai címvédő Norvégia vagy a vb-címvédő, olimpiai házigazda Brazília is állva marad – kvalifikációs tornán vehetnek részt, azaz marad esélyük a riói kvótaszerzésre. Ehhez – amint a kapitány fogalmazott – a herningi csoportban kell minél jobb helyezést elérni, de ez nem lesz egyszerű. Az első ellenfél a vb-17. Tunézia, ám utána három kőkemény összecsapás következik. A vb-ezüstérmes Szerbia, az olimpiai döntős, Eb-4. Montenegró, valamint a hazai közönség előtt szereplő, vb-bronzérmes Dánia legyőzése komoly fegyvertény lenne az Eb-hatodik, vb-nyolcadik – és a londoni olimpiáról lemaradt – magyaroknak. A csoport zárásán a vb-16. Japán vár a Németh-csapatra.

A másik ágon, Naestvedben papíron a svédek a legerősebbek, ők a londoni olimpián is szerepelhettek (11. helyezés), míg a tavalyi magyar-horvát közös rendezésű Eb-n a harmadikok lettek. A lengyelek vb-4. és a hollandok Eb-7. helye is figyelemre méltó. Angolától – amely mint az afrikai selejtező győztese már biztos riói résztvevő – kapott már ki a magyar csapat, mégpedig a 2007-es franciaországi vb 7. helyéért rendezett összecsapáson 37-36-ra. Kínát sem lehet lebecsülni, míg Kuba nem képvisel komoly játékerőt.

A riói indulási lehetőséget eddig a rendező jogán a brazil, valamint a kontinentális selejtezőkről, bajnokságokról a norvég, az angolai, az argentin és a dél-koreai válogatott harcolta ki. Amennyiben a norvégok nyerik a vb-t, akkor az Eb-második spanyolok is közvetlenül kvótához jutnak.

Alapesetben a márciusi selejtezőben a vb 2-7. helyezettje, valamint a két legsikeresebb földrészről két-két, a másik két kontinensről pedig egy-egy válogatott, azaz összesen 12 együttes szerepel majd.

Ha a magyarok végeznek az élen a világbajnokságon, egyből olimpiai résztvevőkké válnak, ha pedig a 2-7. helyen zárnak Dániában, kvalifikációs tornán indulhatnak. Részt vehetnek selejtezőtornán akkor is, ha nem sikerül a vb-n az első hét között végezniük, ugyanakkor a legjobb hétben zárnak azok, akik a tavalyi Eb-n megelőzték az ott hatodik magyarokat. Vagyis az ezüstérmes spanyolok, a bronzérmes svédek, az Eb-negyedik montenegróiak és az Eb-ötödik franciák. Ez esetben a kontinens képviseletében lehet ott a magyar válogatott az egyik kvalifikációs tornán.

– MTI –








hirdetés