HAON Sziréna

2018.09.28. 10:40

Mi a teendő, ha tűzoltónak állnál?

Debrecen - Idén ősszel négy alkalommal várja az érdeklődőket a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Csütörtökön a debreceni tűzoltólaktanyában többek közt az eszközöket is bemutatták.

Debrecen - Idén ősszel négy alkalommal várja az érdeklődőket a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Csütörtökön a debreceni tűzoltólaktanyában többek közt az eszközöket is bemutatták.

Többek között érettségi bizonyítvány, orvosi igazolások szükségesek a jelentkezéshez, majd fizikai felmérés, valamint egészségügyi és pszichológiai vizsgálat vár a tűzoltó-jelöltekre. Az őszi toborzás során mintegy tizenöt embert választanak ki, akik 2019 februárjától öt hónapos bentlakásos képzésen vesznek részt – derült ki a csütörtöki toborzónapon.

– Mivel a toborzási felhívás elég részletes, az iskolai és komolyabb orvosi problémákkal küszködők már erre a meghallgatásra sem jönnek el.

A jelentkezők elég jó eredménnyel szokták a fizikai felmérést teljesíteni, minimális gond a pszichológiai vizsgálat során jelentkezhet. Az egészségügyi vizsgálat elég feltáró szokott lenni, egy magas vérnyomást is komolyan kell venni”

– beszélt korábbi tapasztalataikról Papp-Kunkli Nóra tűzoltó hadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője.

Tekintély és bajtársiasság

Tűzoltónak lenni egyfajta tekintéllyel jár, valamint rengeteg köszönetnyilvánítás fut be a parancsnokságra, mely jó érzéssel tölti el a lánglovagokat.

– Ezek a fiúk 24 órában össze vannak zárva, amikor nincsenek szolgálatban, akkor szabadidejüket is együtt töltik. Olyan kötelék alakul ki, amit csak akkor tud elképzelni egy ember, hogyha már része a csapatnak – mondta el Papp-Kunkli Nóra, mi az, ami csábító lehet ebben a szakmában. – A képzés alatt 150 ezer forint nettó fizetést kapnak a jelöltek, a tanfolyam elvégzése után pedig egy biztos munkahelyet kínálunk.

Polgár Zoltánt tűzoltó barátai biztatták arra, hogy jelentkezzen. A biztos állás és a fejlődés lehetősége is szerepet játszott döntése meghozatalában. – Izgalmas lehet tűzoltónak lenni, és büszkeséggel tölti el az embert, hogy másokon segít – mondta Zoltán.

- Kiss Dóra -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!