pályán a loki

2020.05.29. 18:42

Minden meccs egy újabb lehetőség a javításra

A 96. egymás elleni bajnoki mérkőzésére készül a DVSC és a Budapest Honvéd.

Fotó: DVSC

A vasárnap 18.55 órakor kezdődő rangadóról a Loki vezetőedzője, Vitelki Zoltán a elmondta, a csapatnak mindenáron három ponttal kell hazatérnie az Új Hidegkuti Nándor Stadionból.

– Azt gondolom, a Ferencváros fogható lett volna legalább egy pontra, emiatt van bennem hiányérzet. Ezt látom és érzékelem a játékosokon is, de a heti edzésmunkára nincs kihatással, sőt, tökéletesen zajlik – mondta a DVSC mestere, Vitelki Zoltán. – A labdarúgók átérzik a Honvéd elleni rangadó fontosságát, úgy kell felfogunk, hogy minden meccs egy újabb lehetőség a korrigálásra és a javításra. Egy találkozót sem szabad félvállról vennünk, természetesen a Kispest elleni sem lesz másként. Vasárnapi ellenfelünknél látható, hogy más felfogásban futballozik az új edzővel, és felállási formában is mást próbál játszani. Stabil Honvédra számítok, megvannak azok a labdarúgói, akikre nagyon oda kell figyelnünk. Nem téveszt meg az sem, hogy 120 perces kupameccset játszottak és készülhetnek a jövő heti fináléra. Csak arra koncentrálunk, hogy mindenáron három pontot szerezzünk ellenük. El kell hinnünk, hogy alkalmasak vagyunk rá – olvasható a DVSC honlapján.

A mérkőzésen a kispestiek tájékoztatása alapján a stadion vendégszektorában száz Loki-szurkoló lehet majd jelen. A teljes árú jegyet 1390 forintért, míg a diák és nyugdíjas jegyet 800 forintért (feltétel: érvényes diákigazolvány, 65 életév betöltése) lehet megvásárolni.

A Budapest Honvéd döntése szerint sem hazai, sem pedig vendég oldalon nem lesz helyszíni jegyértékesítés. Ez tehát azt jelenti, hogy a Loki drukkerei elővételben, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon tudják megvásárolni a számukra elérhető száz belépőt szurkolói kártya (stadionkártya) ellenében.

A stadion kapui a kezdősípszó előtt egy órával nyitnak. A létesítménybe való belépéskor kötelező a maszk viselete, emellett testhőmérséklet-mérés és kézfertőtlenítés is lesz. A találkozóra a Hajdúságból érkező érdeklődők a stadion környező utcáiban tudnak majd megállni gépjárműveikkel – áll a tájékoztatásban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában