Sport

2018.06.22. 14:26

DEAC: juniorok, nagy lehetőség előtt

Debrecen - Nagy Péter szerint most kiderül, kit milyen fából faragtak.

Debrecen - Nagy Péter szerint most kiderül, kit milyen fából faragtak.

Amint arról korábban beszámoltunk, az Erste Ligás DEAC-nál komolyan számolnak az utánpótlásklub, a DHK fiataljainak bevetésével. Közülük újabb három junior hokis kap lehetőséget – írja a klub honlapja.

A 20 éves kapus, Nagy Péter nagyon jó dolognak tartja, hogy a fiatalok is komoly lehetőséghez jutnak a DEAC-ban.

– Most kiderül, kit milyen fából faragtak! Én személy szerint arra fogok leginkább koncentrálni, hogy felvegyem a versenyt azzal a csapattársammal, akit szintén kapusposztra szerződtetnek. Szeretném elnyerni az edzőim bizalmát, meg akarom győzni őket, hogy meghaladtam a junior szintet és bebizonyítani, hogy képes vagyok stabilan megtámasztani a csapatot. Tudom, hogy ehhez 100 százalék felett kell teljesítenem valamennyi edzésen és a meccseken is, de állok elébe! Szerintem a csapatunk célja a négyes döntőbe jutás lehet.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy maximalista hozzáállás, de én nem szívesen érném be kevesebbel”

– hangsúlyozta az ifjú hálóőr.

Bizonyítani akarnak

A csatár poszton bevethető Márton Koppány elmondta, hogy a felnőtt csapatba kerülés számára is nagyon nagy kihívás. – Tudom, nehéz dolgom lesz, de fel akarok nőni a követelményekhez, és mindent megteszek a céljaim elérése érdekében. Be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok a helytállásra és be is fogom, ha kapok megfelelő játéklehetőséget. Bízom abban, hogy az idősebb játékosoktól is módom lesz tanulni.

A szintén csatár Salló Barna 1997. júniusában született Csíkszeredán. 18 éves koráig a Csíkszereda korosztályos csapataiban játszott, 2015 óta él és sportol Debrecenben. – Nagy öröm volt számomra, hogy a DEAC menedzsmentjétől meghívást kaptam a felnőtt csapat keretébe. Szeretnék stabil helyet kiharcolni magamnak a csapatban, és a fő célom az, hogy minél többet segíthessek a csapattársaimnak. Számomra a legszimpatikusabb egy sokat korizó, dinamikus, nagy energiákat mozgósító együttes, remélem, a miénk ilyen lesz, és akkor nagyon jól fogom érezni magam.

A szépen alakuló keret most 13 tagú. Hamarosan újabb debreceni juniorok és rutinos, válogatott magyarok érkezését is bejelentheti a klubvezetés.

HBN


[related-post post_id="3893593"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!