Női kézilabda BL – Győrben volt a legtöbb néző

Bécs – Átlagban a Győr hazai mérkőzéseit tekintette meg a helyszínen a legtöbb néző a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

Az európai szövetség kedden közzétett kimutatása alapján a negyeddöntőbe jutott csapat Audi Arénában rendezett összecsapásait átlagban 4918-an nézték meg.

A középdöntőben a Győr és a címvédő montenegrói Buducnost Podgorica összecsapását Győrben 5220-an, Podgoricában pedig 5000-en látták. A bukaresti CSM győri vendégjátékára 5000-en váltottak jegyet.

A német Thüringer HC nem szerzett pontot a középszakaszban – a főtábláról hozott egyet -, míg az orosz Rosztov Don az egyedüli, amely veretlen maradt: 11 győzelem és egy döntetlen a mérlege. A középszakaszban ez az egy pontosztozkodás volt: a Ferencváros elleni 29-29.

A negyeddöntőbe jutott nyolc csapatból a Győr és a Nagybánya (Baia Mare) érkezett a selejtezőből, a többi hat együttes a főtáblán kezdett.

A mezőnyben három korábbi bajnok található: a Buducnost (2012, 2015), a Győr (2013, 2014) és a norvég Larvik (2011). Ezen három gárda mellett a macedón Vardar Szkopje, valamint a Nagybánya volt tagja a tavalyi legjobb nyolcnak is.

A svéd Sävehof a Győr elleni első félidőben csupán hatszor volt eredményes, ez az idei negatív csúcs. A legnagyobb különbséggel a Rosztov nyert: 17 találattal bizonyult jobbnak a francia Fleurynél (38-21). A legkevesebb gól a Fleury-Baia Mare meccsen született (17-18), a legtöbb pedig a Larvik-FTC összecsapáson (37-31).

A legtöbb gólt a Ferencváros dobta (282), a legkevesebbet a Podgorica kapta (211). Ebben a mutatóban a Győr volt a második 230 kapott találattal.

A góllövőlistát jelenleg a larviki Nora Mörk vezeti 83 találattal, aki a következő szezonban már a Győr légiósa lesz.

A negyeddöntő párosítása:

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA – GYŐRI AUDI ETO KC

CSM Bucuresti (román)-Rosztov Don (orosz)
Baia Mare (román)-Buducnost Podgorica (montenegrói)
Vardar Szkopje (macedón)-Larvik (norvég)

(első mérkőzések: április 1-3., visszavágók: április 8-10.)

A párharcok győztesei jutnak a május 7-8-i budapesti négyes döntőbe.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés