Női kézilabda BL – Az eddigi magyar döntősök, út a fináléig

Budapest – A Győri Audi ETO KC idei döntője a 15. magyar érdekeltségű finálé lesz a női kézilabda Bajnokok Ligája, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében.

Az eddigi mérleg négy győzelem: 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr, 2013-ban és 2014-ben pedig a Győr ért fel a csúcsra.
A győriek eddig tíz alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a BL-ben háromszor (2009, 2012, 2016) veszítettek.

A vasárnapi ellenfél, a macedón Vardar Szkopje a mostanival együtt négy alkalommal szerepelt az elődöntőben, de korábban – az elmúlt három évben – mindig kikapott, és végül bronzéremmel zárt, tehát ez lesz az első BL-döntője.

Az eddigi magyar érdekeltségű BEK-, illetve BL-döntők:

1965: HG Köbenhavn (dán)-Bp. Spartacus 21-16 (első mérkőzés: 14-6, visszavágó: 7-10)
1971: Szpartak Kijev (szovjet)-Ferencvárosi TC 11-9
1978: TSC Berlin (NDK-beli)-Vasas SC 19-14
1979: Szpartak Kijev-Vasas SC 27-26 (13-17 és 14-9)
1982: Vasas SC-Radnicki Beograd (jugoszláv) 50-43 (29-19 és 21-24)
1993: Hypo NÖ (osztrák)-Vasas SC 40-25 (17-14 és 23-11)
1994: Hypo NÖ-Vasas SC 45-39 (20-18 és 25-21)
1999: Dunaferr SE-Krim Ljubljana (szlovén) 51-49 (25-23 és 26-26)
2002: Kometal Szkopje (macedón)-Ferencváros 51-49 (25-27 és 26-22)
2009: Viborg (dán)-Győri ETO KC 50-49 (24-26 és 26-23)
2012: Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győr 54-54 (27-29 és 27-25)
2013: Győr-Larvik (norvég) 47-43 (24-21 és 23-22)
2014: Győr-Buducnost Podgorica 27-21
2016: CSM Bucuresti (román)-Győr 29-26, hétméteresekkel

A két csapat útja a döntőig:

Győr:

csoportkör:
Győr-Midtjylland (dán) 31-19
Rosztov-Don (orosz)-Győr 27-28
CSM Bucuresti-Győr 24-27
Győr-CSM Bucuresti 33-25
Midtjylland-Győr 27-23
Győr – Rosztov-Don 32-25
középdöntő:
Győr-Krim Mercator Ljubljana 39-22
Esbjerg (dán)-Győr 26-32
Győr-Larvik 27-27
Krim Mercator Ljubljana-Győr 17-34
Győr-Esbjerg 33-22
Larvik-Győr 25-26
negyeddöntő:
Metz (francia)-Győr 32-31
Győr-Metz 28-22
elődöntő:
Győr-Buducnost Podgorica 26-20

Vardar Szkopje:

csoportkör:
Vardar Szkopje-Ferencváros 27-27
HC Leipzig (német)-Vardar Szkopje 22-45
Asztrahanocska (orosz)-Vardar Szkopje 26-31
Vardar Szkopje-Asztrahanocska 39-25
Ferencváros-Vardar Szkopje 24-37
Vardar Szkopje-HC Leipzig 41-24
középdöntő:
Buducnost Podgorica-Vardar Szkopje 28-31
Vardar Szkopje-Metz 23-21
Thüringer HC (német)-Vardar Szkopje 29-31
Vardar Szkopje-Buducnost Podgorica 28-31
Metz-Vardar Szkopje 42-28
Vardar Szkopje-Thüringer HC 36-26
negyeddöntő:
Midtjylland-Vardar Szkopje 26-28
Vardar Szkopje-Midtjylland 26-24
elődöntő:
Vardar Szkopje-CSM Bucuresti 38-33

– MTI –


Női kézilabda BL – Döntőben a Győri Audi ETO

A Győri Audi ETO KC 26-20-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgorica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája első elődöntőjében szombaton, így vasárnap finálét játszhat.



Sporthírek






hirdetés