Női kézilabda BL – Amorim: több szerencsével nyerhettünk volna

Budapest – Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO kézilabdázója úgy vélekedett, a szerencse döntött a román CSM Bucuresti javára a Bajnokok Ligája vasárnapi, budapesti döntőjében.

A BL-ben fennállása során először szereplő bukaresti együttes 22-22-es rendes játékidő és 25-25-ös hosszabbítás után 4-1-re megnyerte a hétméteres-párbajt, így elhódította a trófeát.

“Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a döntőt. Sokat küzdöttünk, próbáltunk pozitívak maradni, de néhány helyzetben nem volt meg az a szerencsénk, ami kellett volna” – nyilatkozta a lefújást követően Eduarda Amorim.

A győriek brazil balátlövője hangsúlyozta: egy kicsit több szerencsével nyerhettek volna.

“Büszke vagyok mindenkire, mindent megtettünk, akárcsak a CSM Bucuresti. Nem meglepetés, hogy meg tudták nyerni a finálét, megérdemelték, remek csapatuk van.”

A szezon végén a Ferencvároshoz távozó Kovacsics Anikó elmondta: nem csak azért fáj neki a vereség, mert elhagyja az ETO-t.

“Mindenkinek az volt az álma, hogy megnyerjük a kupát. Igazi döntő volt, és mivel hétméteresekkel dőlt el, a szerencsén múlt az egész. Nem volt bennünk a szombati elődöntő fáradtsága, a finálé végig kiélezetten alakult, mindkét együttes megmutatta, miért jutott idáig” – vélekedett Kovacsics.

Görbicz Anita arról beszélt, hogy amióta édesanya, még érzékenyebben éli meg a fontos mérkőzéseket.

“Hazai pályán, ilyen csodálatos közönség előtt kikapni borzasztó, ezt az érzést nem kívánom senkinek. A közelmúltban nagyon jól ment a csapatnak, és a négyes döntőben a sérültjeinkre sem hivatkozhatunk kifogásként” – nyilatkozta.

“Harcoltunk az utolsó pillanatig, nagyon keményen küzdöttünk, és megtettünk minden tőlünk telhetőt, mégis vesztettünk, így alakult…” – mondta szomorúan a győriek holland beállósa, Yvette Broch.

Az ETO cserekapusa, Kiss Éva arról beszélt, hogy nagyon kicsin múlt a siker, hiszen rendkívül szoros találkozó volt.

“Sajnálom, hogy így alakult, de büszke vagyok a csapatra. Kár utólag azon rágódni, hogy mit lehetett volna másként csinálni. Nagyot küzdött a csapat, nagyon nehéz év van a hátunk mögött, hiszen sok sérüléssel bajlódtunk az idény folyamán. Viszont nincs még vége a szezonnak, hiszen a bajnokság még tart.”

A BL négyes döntő legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Jelena Grubisic arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon nehéz volt a középdöntő-csoport negyedik helyéről bejutniuk a négyes döntőbe.

“Fantasztikus meccset játszottunk a Győrrel, a szurkolók élvezhették minden pillanatát” – mondta a CSM Bucuresti horvát kapusa.

A Bajnokok Ligája gólkirálya, a szezonban 108 találatig jutó Isabelle Gulldén elárulta: ha néhány hónappal ezelőtt azt mondják nekik, hogy megnyerik a BL-t, kétkedéssel fogadják és kinevetik az illetőt. “Mostanra összeálltunk, nagyon jól védekezünk, és kiváló a hangulat a csapatban. El sem hisszük, hogy ezek mi vagyunk” – közölte a svéd irányító.

“Itt lóg a nyakamban az aranyérem, ami azt bizonyítja, hogy valamit jól csináltunk. Nem emlékszem tisztán a döntő utolsó perceire, a fantasztikus hangulatot viszont sosem felejtem el” – mondta a bukarestiek dán vezetőedzője, Kim Rasmussen. “Két hétig fogok aludni, ha véget ér ez a szezon. El sem tudják képzelni, milyen nehéz volt ezt az atmoszférát létrehozni, és elérni, hogy a játékosok ilyen keményen és jól dolgozzanak. Néha kell egy kis szerencse, hogy működjön, amit kitaláltunk. Nagyon boldoggá tesz, hogy tudtam segíteni a játékosoknak és a klubnak.” Közelmúltbeli sajtóhírek szerint Rasmussen elhagyja a román klubot, és a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lesz, de erről a témáról a hétvége során nem volt hajlandó nyilatkozni.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés