Női holttest a kapualjban – vásznon a sikeres regény

Gárdos Éva rendező és Dobó Kata, az egyik főszereplő volt a vendég a Budapest Noir című film debreceni díszelőadásán
Gárdos Éva rendező és Dobó Kata, az egyik főszereplő volt a vendég a Budapest Noir című film debreceni díszelőadásán - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az országos premier előtt egy héttel mutatták be Debrecenben a Budapest Noir című filmet.

Egy gyilkossági nyomozásba csöppenhettek csütörtök este az Apolló Moziba látogatók a Budapest Noir díszbemutatóján. A történet az 1930-as évek Budapestjén játszódik, ahol meggyilkoltak egy fiatal lányt. Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián) bűn­ügyi újságíró úgy dönt, kibogozza a halálához vezető kusza szálakat. Gárdos Éva Kondor Vilmos azonos című regénye alapján vitte filmvászonra az eseményeket.

– Nagyon szeretem a krimi és a noir műfaját, de nem szerettem volna a ’40-es évekbeli filmek másolatát elkészíteni. A film noir (franciául „fekete film”) filmstílus alapvetően arról szól, hogy az emberek nem tiszták. Van valami fekete folt az életükben, nem hősök. Sokan pedig nem tudják, vagy nem akarják látni a jövőt – mondta a filmrendező a vetítést követő beszélgetés során, utalva az akkori Magyarország vészterhes időszakára. Hozzátette, az is célja volt, hogy modern köntösbe öltöztesse a műfajt (a jellemző klisék mellett), és erős női karakterekkel dolgozzon.

A madam szerepében

A filmben három femme fatale karakter is megjelenik, egyikük Dobó Kata színésznő, aki szintén részt vett a debreceni díszelőadáson. Ő a forgatáson Vörös Margó alakját ölthette magára. – Óriási segítség a szerep megtalálásában az, amikor az ember színészként megkapja a jelmezét és a frizuráját. Emellett az is inspirált, hogy egy tőlem teljesen távol álló karaktert kellett megformálnom. Egy olyan bátor nőt, aki helyt tud állni a gengszterek között. Akinek a kuncsaftjai politikusok és nagy hatalmú üzletemberek, így mindenről tud, de semmiről sem beszélhet.

Tulajdonképpen nála koncentrálódik Budapest bűnözői élete”

– fejtette ki a színésznő, aki egyébként már többször dolgozott Gárdos Évával, legutóbb a Szabadság, Szerelem című filmben.

Lezárták a Szabadság hidat

A Budapest Noir mintegy 900 millió forintból készült el, melyet az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap finanszírozott.

– Nagyon sok jelenetet építettünk, ami nem annyira szokás a magyar filmekben: például az újságirodát, a hullaházat vagy Skublics lakását. A költségeket emelte a korabeli kosztümök beszerzése és a Szabadság híd lezárása is – nyilatkozta a Naplónak Gárdos Éva. Elmondta, nagyon elégedett a mostani filmes rendszerrel. Ő is nyomon követi az alkotásokat, legutóbb a Kincsemet, a Brazilokat és az 1945-öt látta.

Debreceni szálak

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Gárdos Évának van kötődése Debrecenhez is. – Szeretem ezt a várost, nagyon szép. A nagynénémék sokszor elhoztak ide annak idején. Amikor a Miniszter félrelép című filmet készítettük (melynek vágója volt – a szerk.), nem igazán ismertem sok embert Magyarországon. Így nagyon sok hétvégémet töltöttem itt, a rokonok társaságában – mondta.

HBN–VK


Fotó: Matey István
Debrecen - Gárdos Éva rendező és Dobó Kata, az egyik főszereplő volt a vendég a Budapest Noir című film debreceni díszbemutatóján csütörtök este. Fotó: Matey István








hirdetés