Női asztalitenisz vk – Póta ismét a nyolcaddöntőben búcsúzott

Budapest/Csengtu – Póta Georgina kiesett a nyolcaddöntőben a női asztalitenisz világkupán, a kínai Csengtuban.

A világranglistán 36. magyar játékos – hasonlóan a tavalyi viadalhoz – a torna negyedik kiemeltjével, a nemzetközi szövetség rangsorában nyolcadik tajvani Cseng I-csinggel találkozott a nyolc közé jutásért. Egy évvel korábban az ázsiai nagy csatában, 4-3-ra nyert, most ennél simább volt a mérkőzés.

Az első két szett gyorsan Csengé lett, s bár a harmadik és negyedik játszma jóval szorosabban alakult, végül ezeket is a rivális nyerte. Póta – aki a legutóbbi három vk-n is a nyolcaddöntőig jutott – így ezúttal is búcsúzott a 16 között.

A legjobb nyolc mezőnyét szinte csak ázsiai játékosok alkotják, az egyetlen kivételt az osztrák Sofia Polcanova jelenti.

A vk-n húszan indultak, nyolc játékos kiemelt volt, a többieket négy háromtagú csoportba sorsolták. A csoportokból az első két-két helyezett jutott tovább a kieséses szakaszba.

Póta azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy az 5-8. helyen végzett a februári Európa Top 16 bajnokságon.

A vasárnapig tartó vk 250 ezer dollár összdíjazású, a győztes 60 ezer dollárral gazdagodik, Póta Georgina 7000 dollárt kap a szerepléséért.

– MTI –


Eredmény (a nemzetközi szövetség honlapja alapján)

nyolcaddöntő:
Cseng I-csing (tajvani, 4.)-Póta Georgina 4-0 (6, 8, 18, 11)



Sporthírek