Női asztalitenisz BL – Másodszor is kikapott a Postás SE

Budapest – A Postás SE pénteken 3-0-s vereséget szenvedett a vendég francia Metz együttesétől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulós mérkőzésén.

A magyar együttes – amelyben a sorozat honlapja szerint most is a holland Li Jiao, illetve Ambrus Krisztina és Nagyváradi Mercédesz szerepelt – az augusztus végén rendezett első körben 3-2-re kapott ki a címvédő török Fenerbahce otthonában.

A C csoportban így egyelőre utolsó helyezett Postás a következő fordulóban, november 27-én a török csapatot látja vendégül.

A négy hármas csoportból az első két-két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

A sorozat másik magyar indulója, az osztrák Ströck elleni győzelemmel rajtoló Szekszárd AC szombaton a spanyol Cartagena vendége lesz.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés