Nofertiti sírja – Megkezdték a radarvizsgálatokat Tutanhamon sírjában

Kairó – Luxorban csütörtökön hozzáláttak azokhoz a radarvizsgálatokhoz, amelyek Nicholas Reeves brit régész reményei szerint megerősítik azon elméletét, amely szerint Nofertiti egyiptomi királyné Tutanhamon sírjának egyik fala mögött nyugszik. Az Arizonai Egyetem kutatója legújabb tanulmányában azt is felveti, hogy Tutanhamon halotti maszkja eredetileg Nofertitinek készült.

A kutatás első eredményeit november 28-án ismertetik egy Luxorban megtartandó sajtótájékoztatón.

A hónap elején már végeztek infravörös hőkamerás vizsgálatokat a Királyok völgyében található sír északi falán, és ezek előzetes eredményei hőmérsékleti különbségeket mutattak ki, ami rejtett kamrák létezését jelezheti.

Az Arizonai Egyetem régésze ezúttal saját radarkészülékével vizsgálja át a sírt, amely szerinte eredetileg nő számára épült és csak utólag alakították át az időszámításunk előtti 14. században uralkodó és 19 éves korában váratlanul elhunyt gyermekfáraó, Tutanhamon számára.

A szépségéről és nagy hatalmáról ismert Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia tizedik uralkodójának a főfelesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye. Tudósok egy része feltételezi, hogy a férje által alapított fővárosban, Amarnában helyezték nyugalomra, míg mások úgy vélik, holtteste egyike annak a két múmiának, amelyeket korábban a Királyok völgyében találtak.

Nofertiti Berlinben lévő híres mészkőmellszobrát 1912-ben Amarnában találták meg. A királynéról DNS-vizsgálatok eredménye alapján egyes tudósok feltételezik, hogy ő volt Tutanhamon anyja.

Több egyiptomi régész ugyan kétli, hogy a projekt Nofertiti sírjának felfedezésével zárul, azt sokan valószínűsítik, hogy a falak mögött titkos kamrákra fognak lelni.

Tutanhamon i.e. 1323 körül halt meg. Érintetlen sírját pompás arany halotti maszkjával a Királyok völgyében fedezte fel és tárta fel Howard Carter brit egyiptológus 1922-ben.

A mostani vizsgálatokat végző régész egy további forradalmi elmélettel is előállt, amely szerint maga a világhírű maszk is eredetileg Nofertitinek – Reeves szerint Tutanhamon mostohaanyjának – készült.

Az Ahram Weekly című egyiptomi hetilap betekintést nyert a régész decemberben megjelenő, a jelenleg restaurálás alatt álló lelet eredetéről szóló dolgozatának előzetes változatába. Az írás szerint Reeves már évekkel ezelőtt megszületett feltevésével kapcsolatos összes kételyét eloszlatták a most áthelyezett, és újravilágított maszkon végzett legújabb vizsgálatai.

A tudós a díszítésen olvasható, Tutanhamun előnevét jelző hieroglifák alatt “egy kitörölt királyi név enyhén bevésett nyomaira” bukkant, amelyet Nofertiti neveként azonosított.

– MTI –








hirdetés