Sport

2012.09.06. 13:33

Magyar válogatott - Egervári: a harmadik hely már nem siker

Budapest, 2012. szeptember 6., csütörtök (MTI) - Az előző selejtezőtől eltérően a harmadik hely megszerzését már nem tartaná sikernek a 2014-es brazíliai világbajnokság európai kvalifikációs sorozatában Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Budapest, 2012. szeptember 6., csütörtök (MTI) - Az előző selejtezőtől eltérően a harmadik hely megszerzését már nem tartaná sikernek a 2014-es brazíliai világbajnokság európai kvalifikációs sorozatában Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya."A korábbi esetekben a harmadik hely előrelépést jelentett, ezért lehetett részsikerként elkönyvelni, noha az is kiesést ért. Az előző Eb-selejtezőn megszerzett harmadik hely után viszont ez már nem siker. Szeretnénk előrelépni, azaz a cél a második, vélhetően pótselejtezőt érő pozíció" - mondta a szakvezető az MTI-nek.

Egervári a csoportot rendkívül erősnek nevezte, mivel meglátása szerint csupán egyetlen válogatott, éppen a pénteki nyitányon a magyarokat fogadó andorrai lóg ki "lefelé" a hatosból. Úgy vélekedett, hogy a biztos részvételt jelentő első hely egyértelmű esélyese a vb-ezüstérmes Hollandia, legalább annyira, mint ahogy az utolsó pozícióban szinte biztosan a pireneusi miniállam csapata zár majd. Hozzátette, az, hogy a németalföldiek az elmúlt időszakban gyengébben teljesítettek - júniusban kikaptak három Eb-meccsükön, majd az augusztusi barátságos találkozójukon is -, valószínűleg csak átmeneti visszaesés.

"A második pozícióért négy válogatott lehet harcban, a miénken kívül a török, a román és az észt. Vélhetően nagy körbeverés lesz a csapatok között, nagyon kiélezett küzdelemre számítok, ezért rendkívül sokat jelenthet a továbbjutás szempontjából, ha valamely gárdának sikerül pontot rabolnia a hollandoktól" - mondta Egervári, aki kiemelte, a második hely megszerzéséhez egy bravúr kevés lesz.

A szakvezető megjegyezte, nem az ő csapata ugyan a favorit, de nem is esélytelen. Ezt azzal indokolta, hogy a törökök és a románok futballkultúrában előrébb tartanak, de az elmúlt időszakot figyelembe véve éppen a nemzeti együttesek teljesítménye és eredményessége között nem tapasztalható komoly különbség. Az észtekkel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy a legutóbbi, Európa-bajnoki kvalifikáció során csak a pótselejtezőn buktak el.

Saját csapatáról úgy vélekedett a kapitány, hogy sokat lépett előre az elmúlt években, elsősorban csapategységben, mert kiváló közösség kovácsolódott a játékosokból, akik kölcsönösen tudnak egymásnak segíteni. Hangsúlyozta, külön öröm, hogy hosszú sérülése után visszanyerte csapatkapitányát, Gera Zoltánt a válogatott, amely ebből sokat profitálhat.

"A futballisták nagyon jól összecsiszolódtak, de a pályán kívül és a pályán is, harmonikus összképet mutatnak. Ez a válogatott bárki ellen képes dominálni egyes periódusokban, sőt, a nyári felkészülési meccsek alapján akár az utolsó negyedórában is képes erre fejlettebb futballkultúrát képviselő együttessel szemben" - utalt Egervári a nyári Eb-n negyeddöntős csehek és a csoportkörben kiesett írek elleni júniusi találkozókra.

A jövőt illetően Egervári azt emelte ki, hogy alapvetően fiatal játékosokból áll a válogatott, amelyben így távlatilag komoly lehetőség van. Ugyanakkor hangsúlyozta, csapata most is utolsó esélyig küzdeni fog a kitűzött célért, már csak azért is, mert olyan rutinos labdarúgók is szerepelnek a keretben, akiknek talán a mostani selejtezősorozatban van utoljára esélyük, hogy kijussanak egy nagy tornára.

"Azt látni kell, hogy a 2014-es vb-n 13 európai együttes vehet részt, míg a következő, 2016-os franciaországi Eb-n csaknem dupla ennyi, 24 csapat szerepel majd, azaz a kontinensviadalra lényegesen könnyebb lesz kivívni majd a részvételt" - mondta Egervári.

Az európai selejtezősorozatból a kilenc csoport győztese közvetlenül kijut a vb-re, míg a második helyezettek - a legrosszabb kivételével - oda-visszavágós pótselejtezőn küzdenek meg a fennmaradó négy vb-helyért.

A magyar válogatott pénteken 20:30 órától Andorrában kezdi a 2014-es brazíliai vb selejtezősorozatát, majd négy nappal később a Puskás Ferenc Stadionban, ugyancsak 20:30 órától a vb-ezüstérmes hollandokat látja vendégül.

MTI

 

Magyar válogatott - A vb-selejtezők programja

Az idén négy mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatában, amely a jövő év októberében zárul.

Egervári Sándor együttese első meccsét pénteken, Andorra vendégeként játssza, négy nappal később pedig a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a világbajnoki ezüstérmes holland csapatot.

 

A D csoport programja:

szeptember 7.:

Észtország-Románia, Tallinn 20 ó

Hollandia-Törökország, Amszterdam 20:30 ó

Andorra-MAGYARORSZÁG, Andorra La Vella 20:30 ó

szeptember 11.:

Románia-Andorra, Bukarest 19:30 ó

Törökország-Észtország, Isztambul 20 ó

MAGYARORSZÁG-Hollandia, Puskás Ferenc Stadion 20:30 ó

október 12.:

Törökország-Románia

Észtország-MAGYARORSZÁG

Hollandia-Andorra

október 16.:

MAGYARORSZÁG-Törökország

Románia-Hollandia

Andorra-Észtország

2013., március 22.:

MAGYARORSZÁG-Románia

Andorra-Törökország

Hollandia-Észtország

2013., március 26.:

Észtország-Andorra

Törökország-MAGYARORSZÁG

Hollandia-Románia

2013. szeptember 6.:

Észtország-Hollandia

Törökország-Andorra

Románia-MAGYARORSZÁG

2013. szeptember 10.:

Románia-Törökország

MAGYARORSZÁG-Észtország

Andorra-Hollandia

2013. október 11.:

Hollandia-MAGYARORSZÁG

Andorra-Románia

Észtország-Törökország

2013. október 15.:

MAGYARORSZÁG-Andorra

Románia-Észtország

Törökország-Hollandia

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!