Sport

2016.07.29. 13:07

Rio 2016 - Póta a nyolc közé jutna, Lovas és Pattantyús teher nélkül

Budapest - Póta Georgina a nyolcba jutás reményével utazik Rióba, míg Lovas Petra és Pattantyús Ádám számára jutalomjáték lehet az olimpia asztalitenisz-versenye.

Budapest - Póta Georgina a nyolcba jutás reményével utazik Rióba, míg Lovas Petra és Pattantyús Ádám számára jutalomjáték lehet az olimpia asztalitenisz-versenye.

A három játékos pénteken még a válogatottal edzett, majd - ahogy a magyar sportolói küldöttség legnagyobb része - szombaton repül el Brazíliába Téglás Péter és Aranyosi Péter szövetségi kapitányok társaságában.

A harmadik olimpiájára készülő Póta Georgina kiemeltként a második fordulóban lép asztalhoz, így lesz ideje megszokni a riói körülményeket.

"A fényképeken úgy láttam, hogy zöld borításon, kékes színű asztalon fogunk játszani, ami kissé szokatlan" - nyilatkozott az MTI-nek az Európa-bajnok asztaliteniszező, aki elsősorban a kínaiakat szeretné elkerülni a jövő heti sorsoláson.

"Titkos vágyam, hogy bejussak a nyolc közé, egy jó sorsolással ez elképzelhető, hiszen voltam már 14. is a világranglistán, a mezőnyből majdnem mindenkivel játszottam már" - mondta Póta.

Lovas Petra úgy fogalmazott, "durva érzelmi hullámzás" jellemezte az elmúlt fél évét, mivel már visszavonult a válogatottól, majd december-januárban ismét belevágott a felkészülésbe.

"Áprilisban elérhető közelségbe került az olimpia, úgy volt, a kvalifikáció során elég a biztos meccseket hoznom. Ezt megtettem, aztán kiderült, az ázsiaiak elvettek két helyet Európától. Jött még egy verseny, ahol egy fehérorosz pingpongos bravúrral legyőzött, s úgy tűnt, öt ponttal lemaradok Rióról. Első tartalék voltam, aztán három hét múlva kiderült, mégis utazhatok, így ez egy nagy ajándék számomra, örömjáték lehet az olimpia." - mondta Lovas Petra. Hozzátette, szeretne olyan európai asztaliteniszezőt kapni a sorsoláson, aki ellen valóban lehet játszani.

Pattantyús Ádám négy éve meglepetésre szerzett kvótát 34 évesen, akkor még szoknia kellett az olimpiai légkört.

"Büszke vagyok rá, hogy négy évig sikerült megtartanom a helyem a top 100-ban, s a ranglistáról kijutottam Rióba. Szeretnék úgy játszani, hogy nincs rajtam teher, élvezni a szereplést, talán akkor jobban elindul a kezem. A 48. vagyok az indulók között, így várhatóan tudok egy mögöttem állóval játszani. Jól sikerült a felkészülésem, a kérésemre itthon edzettem, nyugodt körülmények között, közel a családhoz, öthónapos kislányomhoz." - nyilatkozott Pattantyús Ádám.

Aranyosi Péter úgy fogalmazott, Pattantyús kellemetlen stílusával "két-három poénnal magasabb szintű játékos ellen is helyt tud állni", a tavalyi világbajnokságon például legyőzte a 10. kiemeltet.

Az olimpiai asztalitenisz-torna jövő szombaton kezdődik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!