Nincs még egy ilyen hang

Nincs még egy ilyen hang
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ujvárosi Andrea: Büszke vagyok, hogy tartást, színpadi létezést tanulhattam tőle.

Egy 1970-ben készült fotót mutat, melyen Tréfás György és két kollégája mellett Andrea édesapja áll. – Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a fényképet én készítettem a négy elválaszthatatlan barátról, de azok a teniszezős alkalmak mélyen belém vésődtek. Kisgyerekként én voltam a labdaszedő – ilyen régre nyúlik vissza a kapcsolatunk – emlékezett vissza Ujvárosi Andrea operaénekes.

Megnyugtató jelenlét

Családi barátság volt a miénk – beszélt a Naplónak –, és igazából operaénekesként általános iskolás felsős koromig nem volt jelen az életemben Gyuri bácsi. Attól kezdve viszont ikonná, etalonná vált számomra. Ő volt az, akit ha a színpadon néztem, később pedig, mikor már vele énekelhettem, a legnagyobb nyugalom töltött el. Az ő énekesi teljesítménye, a személyisége, a felkészültsége egyszerűen odaszögezett a székhez. Már gyerekként nagyon erősen éreztem, hogy a néző biztonságban van őt hallgatva, a technikai és zenei igényessége, a magabiztossága lenyűgözött.
– Olyan 15 éves lehettem, amikor a MÁV Szimfonikusok, a színház, és a Maróthi kórus, melynek tagja voltam, ifjúsági bérletsorozatot indított. Ebben a Varázsfuvola ment úgy le, hogy egy héten keresztül minden nap kétszer adta elő a társulat az opera keresztmetszetét, melyben ő volt Sarastro. Én nem voltam benne biztos, tudja-e, ki vagyok, így egy szünetben odamentem hozzá, hogy „Csókolom, én vagyok az Ujvárosi Andi!” Abban a pillanatban beugrottak a régi emlékek, s ő a sajátos humorával így szólt: „Emlékszem, Andikám, amikor kiskorodban lovagoltattál a térdeden!” És azonnal a tegeződést ajánlotta.

Zokszó nélkül

– Onnantól kezdve nagyon sokat beszélgettünk. Egyszer megkérdezte, mivel szeretnék foglalkozni, és én akkor már tudtam, hogy operaénekes. Meghallgatott egy koncerten, majd Varga Magdához küldött, innentől kezdve már ketten istápoltak. Később Cimarosa Titkos házasságában ő volt a bátyám – akkor már jóval hetvenen felül járt. A balett-teremben próbáltunk, napi nyolc órában. Mi, fiatalok majd elpusztultunk a júliusi kánikulában, de Gyuri bácsinak egy zokszava nem volt. És hát a hangja, minőségében is olyan volt, melyből Magyarországon nincs több. Mikor megtudtam, hogy elment, régi interjúkat és képeket nézegettem róla. Nagyon büszke vagyok, hogy tanulhattam tőle tartást, eleganciát, színpadi létezést, hogy atyai jó barátként és művészként egyaránt az életem része volt – hangsúlyozta Ujvárosi Andrea.








hirdetés