Nincs idő keseregni, szerdán újabb bajnoki

Akt.:
Hubicska Richárd ponterős játékára nagy szükség lesz
Hubicska Richárd ponterős játékára nagy szükség lesz - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nem sikerült pontot szereznie a DEAC férfi röplabdacsapatának a hétvégi Extra Ligás mérkőzésén.

Az egyetemisták a MAFC-BME együttesét látták vendégül a DESOK-ban, és bár az első játsz­mát behúzták, a többiben vereséget szenvedtek, így a vége 3–1 (21, -14, -17, -17) lett a fővárosiaknak.

Fodor Antal vezetőedző így látta a mérkőzést az együttes honlapján: – Jól kezdtünk, kihasználva azt, hogy úgy éreztem, a MAFC kicsit idegesebb most, mint volt korábbi egymás elleni meccseinken. Ezután azonban rendezte sorait a MAFC, és azt kell mondjam, jelenlegi összetételünkben ők a jobbak, még úgy is, hogy két kiváló ütőjük nem játszott. Igaz, nálunk meg továbbra sem volt pályán Bagics Balázs, illetve utánpótlás válogatott ütőnk, Kiss Imi se állt most a rendelkezésemre, vagyis hiányzóink nekünk is voltak.

Szerdán még nehezebb találkozó vár a hatodik helyen álló együttesre, a fiúk akkor a listavezető Pénzügyőr vendégei lesznek.

HBN