Nincs idő a búslakodásra!

Székesfehérvár – Kikapott a Loki
Fehérváron, de nem került
lépéshátrányba, mert a
Győr is betlizett.


Nem csak a táblázaton elfoglalt
helyezés, hanem az utóbbi hetekben
mutatott kiváló játék is
arra predesztinálta a DVSC-Aquaticum
csapatát, hogy a Fehérép
otthonában is a győzelem
reményében lépjen
pályára. A papírforma
mindenképpen a Loki mellett
szólt, de ezen a derbin is kiderült: a
sportban minden megtörténhet.

Hátrányban


 „Csökkentett
üzemmódban” kezdte a meccset a
debreceni gárda, amit a hazaiak ki is
használtak, s magukhoz ragadták a
vezetést. Feltűnő volt, hogy a DVSC
játéka egyáltalán nem
hasonlított arra a produkcióra, amit
ebben az évben produkáltak
Bakó Botond
tanítványai, támadásban
ötlettelenül, kapkodva kéziztek
Sinkarenkóék, s az
eladott labdákból könnyű
gólokat szereztek a
vendéglátók. De amikor
felállt fal fogadta a Fehérépet
akkor sem javult sokat a helyzet, az az
agresszív védekezés, amivel az
őrületbe kergette az ellenfeleket a
Loki a közelmúltban, abból
lényegében semmit sem láthattunk.
A Debrecen csak futott az eredmény után,
már volt 5 gól is a differencia,
ám Patrovics Melinda feljavult a
játékrész hajrájára,
s neki nagyban köszönhető, hogy csak 3
találattal „mentek”
Triscsukék a szünetben.

Lulu kidőlt


A pihenőt követően összeszedettebb
lett a hajdúságiak játéka,
ennek tulajdonítható, hogy a 42.
minutumban a piros-fehérek
utólérték Sótonyi
László
lányait. A
felzárkózásban
óriási szerepet vállalt
magára a Lucia Uhraková,
ám a meccs utolsó szakaszában a
csapatkapitány nem tudott a Loki
segítségére lenni, miután
egy ütközést követően nem
tudta tovább vállalni a
játékot. Az egált
követően a Fehérép talpra
tudott állni és szép fokozatosan
növelte előnyét, amire a
hajdúságiaknak már nem maradt
válaszuk. Bár a DVSC-Aquaticum
némileg váratlan vereséget
szenvedett, nincs idő a
búslakodásra, hiszen szerdán
ismét komoly erőpróba vár
Stuparicováékra: a
Dunaferr gárdáját fogadja a Loki a
Főnix csarnokban. Vasárnap kiderült, a
Debrecen a székesfehérvári
botlást követően nem került
ponthátrányba a listavezető
Győrrel szemben, mivel a Ferencváros
35–34-re legyőzte
Görbiczéket.

Mesterszemmel

Sótonyi László:
– Büszke vagyok csapatomra, saját
árnyékunkat átlépve egy
igen jó ellenfelet tudtunk legyőzni.

Bakó Botond: – A mai
napon agresszivitásban és taktikai
fegyelemben messze elmaradtunk a
várakozástól, így egy ilyen
mérkőzést nem lehet megnyerni.


 

A
TÉNYEK

Fehérép-Alcoa–DVSC-Aquaticum
28–24
(14–11)


Székesfehérvár,
1200 néző. V: Kékes
Cs., Kékes P.

Fehérép-Alcoa: DJERICS
– Lévai, Vilnite 3,
BERNATAVICIUTE 4 (1), TRISCSUK 7 (4),
VASZARI 4, Kamper 3. Cs:
Petróczi (cserekapus), SITI E. 4
(1), Szegedi 3, Emberovics, Nikolics.
Edző: Sótonyi
László

DVSC-Aquaticum: PASTROVICS –
Csáki 4, BOGNÁR B. 5 (1),
UHRAKOVÁ 4 (2), Sinkarenko 1,
Szabó V. 2, Stuparicova 2. Cs.:
Kiss É. (kapus), Crap 1,
Kovács A. 1, Szrnka 3 (2),
Hornyák 1, Kazai. Edző:
Bakó Botond

Az eredmény alakulása. 5.
p.: 3–2. 10. p.: 7–4. 15.
p.: 9–4. 20. p.: 11–8. 25.
p.: 13–9. 40. p.: 17–16.
42. p.: 18–18. 51. p.:
23–19. 57. p.: 26–21

Kiállítások: 4
perc, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill.
6/4


 


 


 



További hírek a haon-sportoldal kategóriából