„Nímet ól” volt a tornác végén

Akt.:
Az aradi vértanúk emlékét őrzi a Nagysándor-halmon elhelyezett emlékoszlop is
Az aradi vértanúk emlékét őrzi a Nagysándor-halmon elhelyezett emlékoszlop is - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A cívisváros helyzete nehéz volt Haynau rémuralma alatt.

  • A katonáknak sortűz járt. Az akasztás a XIX. századi törvénykezés szerint a köztörvényes bűnözőknek járó, megalázó kivégzési mód volt. Az aradi vértanúk javát, katonákat, arisztokratákat mégis akasztással sújtották. Haynau ezt az utat választotta, hogy rendet teremtsen a magyarok között.
  • 168 évvel ezelőtt Haynau császári táborszernagy ezen a napon végeztette ki Aradon a szabadságharc tizenkét tábornokát, egy ezredesét, és Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt.
  • A szabadságharc leverése utáni időkhöz kötődő debreceni történetekről, legendákról, jelentős személyiségekről Horváth Péter helytörténeti kutatóval beszélgettünk.
  • Megtudhattuk: Debrecen helyzete nehéz volt Haynau rémuralma alatt és a ­Bach-korszakban is, egészen a kiegyezésig. Mivel itt mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását, a birodalomban különös figyelemmel kísérték a várost. Ez a figyelem például a német katonák elszállásolásában mutatkozott meg.

Könyves Tóth Mihály debreceni lelkészt harcos beszédei miatt ítélték halálra.

– Ő szerencsés módon elkerülte a bitót – mondta Horváth Péter helytörténeti kutató. – Végül húsz év kufsteini rabságot szabtak ki rá.

A verdiktet hallva állítólag felnevetett, és azt mondta: ugyan hol lesznek önök húsz év múlva?”

Fogsága idején Ferenc József látogatást tett a börtönben, s a rabokat is megtekintette. A rabtartók erre az alkalomra levették róluk a láncokat, de Könyves Tóth Mihály bilincsben akart az uralkodó előtt állni. A császár kérdésére pedig azt felelte, őt úgy díszíti a bilincs, mint Ferenc Józsefet a korona. 1856-ban kapott amnesztiát, de eltiltották hivatása gyakorlásától, csak 1871-től lehetett újra lelkész Debrecenben. Szobra a Kossuth-szobor bal oldalán áll.

Négyszáz mázsa titok

A Haldokló oroszlánt az 1849. augusztus 2-i vesztett debreceni csata és az elesett hősök emlékére mintázta meg Marschalkó János. A mű 1861-ben készült el, de a 400 mázsás szobrot ekkor még nem tehették közszemlére. A legenda szerint be is falazták, hogy elrejtsék. Csak 1867 után avathatták fel, s az Emlékkertben helyezték el, a mai Bocskai-szobor helyén. Az alkotás idővel átkerült a Hősök temetőjébe, ahol a csatában odaveszett 112 honvédet temették el. A szóbeszéd szerint a helyet muszkatemetőnek hívták, mert több orosz hadi áldozat feküdt benne, mint magyar.

Az első lépés a kiegyezés felé

A Bach-rendszer alatti ellenálláshoz is fűződik történet – mesél Horváth Péter. Balogh Péter 1860-ban lett a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. A Kistemplom falai között megrendezett nagygyűlés alkalmával az ellen tiltakoztak, hogy a császár rendeletének megfelelően megszüntessék a protestáns egyház önrendelkezését, s bevonják a katolikus egyház alá, ami tulajdonképpen egyenlő lett volna a megszüntetéssel. Az 1600 férőhelyes templomban 4 ezer ember gyűlt össze.

hpHorváth Péter | Fotó: Matey István

A császári katonai biztos felszólította a tömeget a sokaság feloszlására, még ágyúkat is vontattak a templom elé, ami igen nagy fenyegetést jelentett. Balogh Péter válasza minderre az volt: a császárok császára, az Isten nevében a gyűlést megnyitja. A gyűlést megtartották, s ez volt az első császári leirat, amit a hatalmas ellenállásnak tiltakozásnak köszönhetően Ferenc Józsefnek vissza kellett vonnia. A szabadságharc óta először kényszerült visszakozásra a birodalom a magyarokkal szemben. Városunkban, ahol 1849. április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, és amely a forradalom alatt az ország fővárosa lett, történt meg az első lépés a kiegyezés felé.

A városban azelőtt is voltak elszállásolások, de a szabadságharc leverése után általános gyakorlattá vált. Mivel a debreceni polgárok nem akartak egy levegőt szívni az elnyomó hatalom katonáival, elkülönítették őket. A régi fésűfogas telekelrendezésű házak tornácának végét építették be, kialakítva ott egy külön szobát a kényszerből befogadott ellenségnek. Ezt a helyiséget „nímet ól” néven emlegették.

– Potyók Izabella –


Forrás: Wikipédia
Egyértelmű, a szépre sokkal jobb emlékezni, mint a fájdalmas dolgokra. Talán ez az oka annak, hogy március 15-ét, azaz az 1848-as forradalom kitörését, illetve az ott résztvevőket sokkal nagyobb lelkesedés és tisztelet övezi, mint a szabadságharc leverését követő kivégzések áldozatait. Boros Norbert...