NFM: a családok védelme és biztonsága érdekében ellenőrizték ismét a kalandparkokat

Budapest – A családok védelme és biztonsága érdekében – egy májusi balesetet követően – ellenőrizték júliusban újra a kalandparkokat a fővárosi és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai; erre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kérte fel őket – mondta az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön este az M1 aktuális csatorna esti hírfolyamában.

Keszthelyi Nikoletta közölte: májusban a kalandparkok 54 százalékánál találtak valamilyen hiányosságot az ellenőrök, most ennél kisebb arányban, 32 százaléknál. A hiányosságok ugyanazok voltak, mint korábban. Ezek között szerepelt, hogy különböző eszközöknél hiányzott – például: kötélpályák, ugróvárak esetében – a megfelelőségi tanúsítvány, ez az első üzembe helyezésnél szükséges; az első és második veszélyességi osztályba sorolt eszközöknél – 5 méternél magasabb, illetve 3-5 méter közötti magasságú pályáknál – olyan kezelő szükséges, aki megfelelő képesítéssel rendelkezik, itt a személyzet oktatása hiányzik.

A tapasztalat azt támasztja alá, hogy rendszeres vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az üzemeltetők a jogszabályoknak megfelelően működtessék a kalandparkokat és még jobban odafigyeljenek a jogszabályokra, a követelmények betartására. Ezért a kalandparkok folyamatos ellenőrzésekre számíthatnak a továbbiakban, így biztosítható a vendégek védelme.

Ott, ahol nem tartják be az üzemeltetési szabályokat, bírságra számíthatnak, illetve a hatóság feltételhez kötő határozatokat hoz, például a megfelelőségi tanúsítvány meglétéig az adott berendezés nem működhet – mondta a helyettes államtitkár.

– MTI –








hirdetés