helyesírási kvíz

2020.06.14. 14:04

Általános iskolások tartóztattak fel minket

Fábián György kollégánk – aki 2019 márciusában első helyezést ért el az I. Kárpát-medencei korrektorversenyen – ezúttal sem fosztja meg olvasóinkat egy könnyed és ruganyos helyesírási tornától.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A legutóbbi, 54. tudáspróbánk kevésbé fogott ki a tesztestársakon, mint az azt megelőző. Ezúttal mindössze két olyan kérdés akadt, amelyre többségében helytelen válaszok érkeztek.

általános és középiskolai tanulók: megfejtőink 46 százalékban találták el a 2020. június 12-ei értékelés szerint, csakúgy, mint az azt megelőző teszt hasonló példájában (értékelése itt olvasható). A magyarázat ezúttal is hasonló: a 263. c) szabálypont szerinti kötőjeles írásmódot közös utótagú (vagy előtagú) összetett szavak esetén kell alkalmazni. Az általános iskolai azonban nem összetett szó, hanem különírandó szószerkezet, ezért nem használhatunk a szóban forgó helyzetben kötőjelet. Másképp festene, ha közép- és általános iskolai tanulók szerepelne a feladatban, a középiskolai ugyanis összetett szó volt, nem pedig különírandó szószerkezet, ezért ott már kötőjelre van szükség ebben az esetben. Nézzük meg a szabálypontban szereplő példákat is! Értjük a logikát, ugye? (Ebben legalább van bőven.) Ha még mindig nem sikerült elfogadnunk a szörnyű valóságot, érdemes elolvasni az e-nyelv.hu remek magyarázatát is.

összetartozás-tudat: a válaszok 40 százaléka bizonyult helyesnek, a szabály: a 139. (Ugyebár, az össze- két szótagos igekötő, ezért a szabály alkalmazásakor összetételi tagnak vesszük, s így már megvan a legalább három összetételi tag, illetve a hatnál több szótag, ezért szükséges a kötőjel.) A legtöbb válaszban (50 százalék) egybeírták játékosaink.

Most pedig jöjjön, aminek jönnie kell. Sok szerencsét!

A megoldások többnyire ellenőrizhetők helyesírásunk mértékadó forrásainak legfrissebbikében (Magyar helyesírási szótár. Budapest, 2017, Akadémiai Kiadó), vagy az abban szereplő párhuzamos példákból levezethetők.

F. Gy.

Korábbi helyesírási tesztjeink zöme megtalálható itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában