Nézőpont: Vissza az egész
Az elmúlt két évben csaknem ötszáz törvényt hozott az Országgyűlés; ezek közül százharmincat az idei tavaszi-nyári ülésszakon szavaztak meg a képviselők – tudatja az MTI híre (2012. július 19.).
Felteszem, legfeljebb csak a számok bűvöletében élő ember kérdezné most azt, hogy sok ez, vagy kevés, mert a jogalkotásnak nyilván nincs mértékegysége, a tempóját pedig aligha a rekordok könyve elvárásaihoz igazítják. Ezzel együtt nem kevés: ha úgy vesszük, minden munkanapon nagyjából egy újabb törvénnyel rukkolt elő a képviselőház. Megkockáztatom: erre már nem túlzás azt mondani: törvénygyár. Hogy tényleg szükség van-e ennyi új törvényre, ez megint csak nem túl értelmes kérdés, az új törvények léte ebben az esetben maga a bizonyíték, hogy legalább ennyi új jogszabálynak kellett születnie – ha nem így lenne, kevesebbel is beérték volna. Persze, kapnánk ezzel ellentétes válaszokat is, amennyiben nem csak a képviselőházi többséggel érzőket kérdeznénk: az ellenzék, vagy a jogalkotás folyamatából kifelejtettek, kihagyottak véleménye semmiben nem támasztaná alá sem az indokoltságot, sem a mennyiséget, sem az ütemet. Ettől még az új törvények kínálhatnának jó megoldásokat valódi társadalmi gondjainkra, szolgálhatnának hasznos célokat helyes eszközökkel, de hogy így lesz-e, ahogyan látom tudományosan semmiképpen nem alátámasztott – ezt a helyzetet a honi zsurnalizmus a „majd meglátjuk” szófordulattal szokta jellemezni. Érjük be hát mi is most ennyivel.
A jövőre nézve azért ad valami kis támpontot az ellenzék, amikor politikusai időről időre tudatják, kormányra kerülve mely törvényeket változtatják majd meg, amiből nem kizárólag azt olvashatjuk ki, hogy a megszületett törvényekben semmiképpen nem a nemzeti egység összegződik, hanem azt is, hogy az eljövendő jogalkotás vezérlő elve a „vissza az egész” lehet, ha és amennyiben tényleg lesz kormányváltás, és a mai ellenzék tényleg a mai kortesbeszédből vezeti le az eljövendő kormányprogramot. Nem mondanám, hogy ez az ő szempontjukból, vagy akár szélesebb társadalmi rétegek számára értelmetlen cél lenne, legfeljebb azt tudom nehezen elképzelni, hogyan lennének képesek majd nem revánsként láttatni és elfogadtatni azokkal, akik most hisznek benne, hogy ez a mai hatalom az ő érdekükben kormányoz. Vagyis, lesz-e elegendő belátás, hogy az újabb és újabb kormányváltásoknak ne az újabb és újabb visszarendeződés adja meg az értelmét.
Érdekes, és talán számunkra is fontos megközelítést kínál ezzel összefüggésben Daron Acemoglu és James Robinson közgazdász professzorok nemrég megjelent Miért buknak el a nemzetek? című könyve (a Metazin.hu szemlézi). Szerintük a természeti adottságoknak és a kultúrának lényegében egyáltalán nincs befolyása a prosperitásra. Acemoglu és Robinson szerint „a gazdasági fejlettséget kizárólag az határozza meg, hogy milyen régóta állnak fenn a demokratikus intézmények, amelyek szavatolják, hogy a sikeres és produktív egyének élvezhetik munkájuk gyümölcsét, s ezzel termelésre és innovációra ösztönöznek”. A megállapítást közel két évtizedes kutatás látszik hitelesíteni. Az erről való tűnődés talán eséllyel gazdagíthatná akár a jogalkotás, akár a politikai gyakorlat módszertanát. Már ha a prosperitás nem kizárólag szónoki fordulat, hanem valódi szándék is.
OGY – Százharminc törvényt hozott a parlament a tavaszi-nyári ülésszakon
