2012.01.24 07:25; Frissítve: 2012.01.24 07:25


Nézőpont: Ritkítás

Nézőpont: Ritkítás
Abban sokan egyetértettek, hogy csökkenteni kellene a felsőoktatásban tanulók számát, de amikor csökkentik, szinte mindenki felszisszen. Szőke Tímea jegyzete

Érthető, hisz attól, hogy kell, még fáj az érintetteknek és tegyük hozzá, nem biztos, hogy éppen most és így volt a legjobb a felvételi keretszámokat meghatározni.A szakemberek úgy vélik, túl sok felsőoktatási intézmény működik az országban, ezek száma azonban nagyjából megmaradt, s lehet, hogy épp a hallgatókért folytatott küzdelem fogja eldönteni, melyikük életképes. Ez duplán rossz lesz azoknak, melyek lassú agóniával múlnak majd ki, felemésztve erőforrásokat és néhány tudományos karriert. A mostani változtatás tanulságos lehet a következő időszakra nézve abból a szempontból is, hogy egy olyan (bár szitokszó lett, mégiscsak ezt jelenti) reform része, melyet az egészségügyben is meg kell lépni. Amelynek egyik baja, hogy – szakemberek szerint – túl sok a kórház…S az talán még nehezebb lesz, mert osztályok, sőt egész intézmények bezárásával járhat, melyek „ügyfelei” nem életerős fiatalok, hanem főleg idős és beteg emberek.Bármilyen bölcsen hajtják is végre majd, kíméletlenül szűkülő forrásból egy régi, ezer sebből végző rendszert nem lehet fájdalommentesen átalakítani.

Szőke Tímea

timea.szoke@inform.hu


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Orbán: olyan helyre kell sportlétesítményeket építeni, mint Debrecen
Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Debrecen egy nagy ipari központ, amely az ország egyik leggyorsabban [...] tovább »
Kettős tragédia a frontális ütközés nyomán a 36-os főúton
Tiszavasvári és Újtikos között kellett teljes szélességében lezárni a 36-os főutat szombat délután mert egy [...] tovább »
Három halott Újtikosnál: bennégtek a személygépkocsi utasai
Újtikos, 2012. május 26., szombat (MTI) - Bennégtek az utasai annak a személygépkocsinak, amely autóbusszal [...] tovább »
Taekwon-do tábor Komádiban
Komádi - Komádi városában, mintegy tizenketten, a koreai eredetű harcművészetet a TAEKWON-DO, -t (lábbal és [...] tovább »
Pollenhelyzet – A napokban a pázsitfűfélék, de hamarosan más allergének is gondot okozhatnak az allergiásoknak
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A napokban a pázsitfűfélék okozhatnak tüneteket az arra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés