Nézőpont: Rákenni mindhalálig

Nézőpont: Rákenni mindhalálig
© Illusztráció: Getty Images
„A gabonafélék közül a búza az, amit a világon a legnagyobb területen termelnek. Az emberiség súlyos dilemmája az, hogy miközben a Föld népessége nő, a gabonatermő terület és az édesvízkészletek csökkennek”, mondja a szakértő egy debreceni tanácskozáson, és amikor előzőleg fanyarul azt találtam mondani, fogunk még repceolajat kenni a kenyérre, azzal nem számoltam, hogy inkább az lesz majd a kérdés, mire is fogunk mit kenni. Fábián György írása.

Pablo Picasso annak idején rákente festékét a litográf kövekre, és a megszületett nyomatokat látva most joggal érezzük Balmazújvárost Európa közepének. Avagy a Mester elméjéből egykor kipattanó szikra ma a Hortobágy szélén okoz nagy tüzeket.

Minden együtt, egyszerre gomolyog, ebben a súlyosan elharapózott világban, gabonagondok és műélvezet, minden egy és minden mindegy, a dalnok szavaival. Még szerencse, hogy az élet utolsó órájában senki sem kérdezi, mennyi van a bankszámlánkon – a Picasso-kőnyomatok mellett e szellemiséget is elhozta nekünk a műgyűjtő. Mondhatnánk, ismerjük ezt, semmi új nincs benne. Akkor – engedjünk meg egy kis didaxist – lehet, hogy érdemes volna talán aszerint élni?

– Fábián György –








hirdetés