Percmámor, maradó bűn

Akt.:
Percmámor, maradó bűn
© Illusztráció: AFP
Baráti bizalom vagy az élet iránti teljes érdektelenség gyűri le az ösztönt, a félelmet vagy már a nyáladzó fogbújós korban megtanult aranyszabályt, hogy ne vegyen az ember akármit a szájába? Olyat mondjuk, amiről elképzelése sincs, hogy miből van. (Nem a virslire vagy a parizerre gondolok.) Megyesi-Horváth Borbála írása.

Vegyi anyagra. Megéri-e a kockázat a pár percnyi (órányi?) mámorért? Fel nem foghatom, hogy hogyan bátorkodik valaki még eladni is abból, amit ő sem ismer. Idealista vagyok, tudom. Ennek az embernek – függetlenül attól, hogy jogilag milyen büntetést szabnak ki rá – bűntudatrács határolja immár életét. Nem irigylem tőle, nem sajnálom érte. A mentők hazai napján (1887-ben ezen a napon alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi orvos kezdeményezésére) eszembe jut, miféle emberi nagyság kell ahhoz, hogy a dizájnerdrogozókat ugyanúgy, tudásuk legjavát adva mentsék, mint azokat, akik nem puszta bódulatért, önszántukból alkudoznak az ördöggel.

– Megyesi-Horváth Borbála –


A díler olyan rosszul lett az árujától, hogy belehányt az unokatestvére autójába

Nem tett vallomást és a bírói kérdésekre sem kívánt válaszolni kedden a Debreceni Járásbíróságon az a 32 éves férfi, aki ellen azért folyik büntetőeljárás, mert 2015 őszén olyan dizájnerdrogot adott el, aminek fogyasztásába egy ember belehalt, két másikat pedig életveszélyes állapotban szállítottak a klinikára.








hirdetés