Nézőpont: „Nézőpont”

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: telegraph.co.uk
Nem értek egyet Puzsér Róbert apokaliptikus világnézetével, miszerint évek óta szívjuk tüdőnkbe a mérgező reklámfüstöt, ami csak bűzlő mellékterméke a lobogó lehetőségnek, amivel ismeret- és kultúraközvetítő tábortűzzé lehetne tenni a vibráló dobozt, a tévét. Illetve ezzel a részével még igen, de hogy menthetetlen, már vérző áldozatok lennénk a programigazgatók oltárán, azt nem vállalom fel. Horváth Borbála írása.

Már csak azért sem, mert amint ezt elfogadom, elhiszem, akkor tényleg húzhatom magamra a polcról a régi képcsövest, hogy nyomjon agyon, tarthatom oda a szívem egyből baconbe göngyölve, s nézhetem, ahogy márkás késsel, márkás asztalon, márkás ruhában, fényes, fix haj alatt mozgó, tartós rúzsos szájak, hőre egy bizonyos fogkrémmel érzéketlenített fogakkal csócsálják, s esetleg nézhetem a műsort.

De én nem ezt akarom. Azt akarom, hogy néhány, számomra értékes műsorban olyan információkhoz jussak, amelyekhez másként nem vagy nehezen tudnék. Élvezni akarom, hogy a tévének hála láthatom azon művészek arcát, akikkel nem volt szerencsém egy korba születni vagy benézhetek egy vulkán közepébe, piramisba, tenger alá, sorolhatnám. És – tagadhatatlan – azt is akarom néha, hogy csak szóljon valami a nap legeslegvégén, de az bizony rajtam áll, hogy a jutalomzsibbadáshoz a szafarilakó nagyvadak párzási szokásairól szóló műsort választom, vagy a villalakó emberekét.

– Horváth Borbála –








hirdetés