Minden oly bizonytalan

Akt.:
Minden oly bizonytalan
© Fotó: Kovács Péter
„Az életben az az egyetlen bizonyosság, hogy minden bizonytalan” – tartja az angol író, Peter Marshall. Sok minden jellemző most a Lokinál kialakult helyzetre, de az, hogy az egyszerű halandó látja a közeli jövőt legalább csak körvonalakban is, az nem. Tamás Nándor írása.

A kieséstől az utolsó fordulóban megmenekült csapatnak jelen pillanatban például nincs vezetőedzője, ami éppen előfordulhat máshol is, mégsem megnyugtató ez a szituáció a hajdúsági drukkerek számára. Herczeg Andrást talán meg lehet győznie a vezetésnek a folytatásról, talán nem. Az is nyitott kérdés, ha „Bandi” mégsem vállalja, akkor vajon külföldi vagy magyar tréner ül-e le a cívisvárosi kispadra.

S az egyelőre az ismeretlenség homályába burkolózó szakember vajon milyen kerettel vághat neki a célok megvalósításának, amelyekről szintén halványlila dunsztunk sincs.

Csak az NB I-es tagság megőrzése a tuti, minden más bizonytalan most még.

Holott korábban az állandóság, a kiszámíthatóság, az összeszokott mag megléte jellemezte a DVSC. Mindez az utóbbi évtizedben bejött, most azonban nehéz lesz visszatalálni a bizonyosság útjára.

– Tamás Nándor –


DVSC: átalakítják a keretet, de vezetőedző még nincs

Vélhetően lényegesen kevesebb idegenlégióst foglalkoztat majd a Loki együttese az őszi szezontól.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés