Melyik ujját harapja?

Akt.:
Nincsenek könnyű helyzetben azok a polgármesterek, akiknek arról kell győzködni a helyi gazdasági közélet „prominenseit” (a fogadóstól a gumijavítón át a benzinkutasig), hogy bár az autópálya megépülte után a forgalmuk visszaeshet, akár be is csukhatják a boltot, a településnek azonban még mindig többet hoz az aszfaltcsík közelsége, mint amennyi (vér)áldozattal jár a jövőbe tekinteni. Petneházi Attila írása.

Mert, miközben azt alapos gazdaságossági számítások támasztják alá, hogy az autópálya-építésre elköltött minden egyes forint hányszoros tőkebeáramlást generál az adott kistérségben vagy országrészben, arról ritkábban hallani tudományos igényű okfejtéseket, hogy hány kereskedő és szolgáltató húzhatja le a redőnyt pusztán azért, mert az autópálya úgymond „leveszi” az átmenő forgalom jelentős hányadát az érintett településeket átszelő alsóbbrendű utakról. Ha ez ügyben választanom kellene emóció és ráció között, a polgármesterek helyében (bármennyire népszerűtlen is) én biztosan az utóbbi mentén érvelnék. Hiszen az autópálya óhatatlanul tőké(s)t csalogat, ahol tőke van, ott gaz helyett hetek, hónapok múltán új munkahelyek nőnek ki a földből, tisztes megélhetést nyújtva sokak mellett azoknak is, akiknek a műhelyére vagy az üzletére éppen a sztráda közelsége okán került lakat.

– Petneházi Attila –








hirdetés