Megszelídült fesztivál

Akt.:
Megszelídült fesztivál
© Fotó: Kovács Péter
Mielőtt bárki azzal vádolna meg, hogy rosszat akarok írni az előző Campus Fesztiválokról, rögtön leszögezem: önmagához képest lett még szelídebb Kelet-Magyarország legnagyobb ifjúsági „dzsemborija”, bár ez a jelző sem helytálló már. Égerházi Péter írása.

Az idén jubiláló fesztivál minden korosztályt elbír, aminek egyébként ezekben a napokban lépten-nyomon tanúi lehetünk. Családok látogatnak ki együtt, a fesztiválterületen a kicsiket is várja elfoglaltság. Ám, ha a nebuló mégis a nagyok szórakozására vágyik, felülhet apja nyakába, és akár az első sorokig nyomulhatnak, ahogyan megtették ezt a Tankcsapda-koncerten is, mert még pogózóktól sem kellett tartaniuk. Látogató pedig nem lett kevesebb a 10. fesztiválon sem, egy-egy nagyszínpados buli után komoly emberáramlat indul el céltudatosan vagy csak találomra, de mindez könnyen elviselhető. Számomra meglepő módon, még éjfél után sem kell az italozást a pázsiton vagy egy fa tövében elnyúlva kipihenő fiatalokat kerülgetni. Nem kutatom az okát, de tény, alig lehet igazán lerészegedett fazonokkal találkozni. A jókedv ettől még nem hiányzik, de idén még senki sem locsolt le sörrel, és nem akart fellökni fotózás közben a tömegben. Egyetlen kapatos fiatalember „botlott belém”, de ő is elnézést kért. Lehet, csak megtanult „viselkedni” a fesztiválnemzedék. Akárhogy is van, jó ez így, ne változzon, s akkor a fesztiválról szóló beszámolók között a tervezett „egészségügyi” riport helyett maradnak csak a jó tanácsok.

Égerházi Péter


A Quimby koncertjén
Debrecen - Szerdától vasárnap hajnalig a bulizásé a főszerep Debrecenben; számtalan hazai és külföldi fellépő áll majd színpadra a Campus Fesztivál rendezvényhelyszínein. Folyamatosan szállítjuk olvasóinknak a legfrissebb tartalmakat, legyen az interjú, hasznos infó vagy fotó- és videócsokor. Tartsa...

Mentőautó készenlétben a Campus Fesztiválon
Debrecen - A Campus nyitónapján számottevő esetben nem kellett beavatkozni. Kék és piros fények felváltva villognak a Nagyerdő fáinak levelein. „Kacsatollat, libatollat” – úszik be a jól ismert szöveg a Dévényi Tibi bácsi zenéitől pulzáló levegőbe. Másodpercek múltán nyílik a tömeg és a kordon, m...