Nézőpont: Kérni, azt lehet

Nézőpont: Kérni, azt lehet
© Illusztráció: Getty Images
Azt reméltem, hogy polgármesterekkel beszélgetve majd „megvilágosodok” azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lehetett a politika célja a szociális segélyezés rendszerének az átalakításával. Petneházi Attila írása.

Lehetséges okként szóba jöhetne például a spórolás; de mitől lenne olcsóbb az új szisztéma, ha az úgynevezett „adóerő-képesség” terén gyengélkedő önkormányzatok rászorultjai ezután is ugyanúgy megkapják a „nagykalapból” az apanázst, miként az korábban történt.

A praktikum se igazán lehetett vezérlőelve a változtatásnak, hiszen amit eddig egy helyen, a polgármesteri hivatalban intézhettek el a polgárok, azért most két hivatalban kell kilincselniük. Bár jól hangzik, hogy míg a jövedelem-kompenzáló támogatásokat a járások, a kiadás-kompenzáló segélyeket az önkormányzatok adják, utóbbiak esetében érdemes hozzátenni; adják a nyomorultak, ha van miből. A helyzet ugyanis az, hogy a gazdagabb (bár ezt a jelzőt megint csak érdemes a helyén kezelni) településeknek a saját bevételeikből kell kigazdálkodni azt, amit települési támogatás címszóval a polgáraiknak úgymond visszaosztanak. Valójában persze attól egyetlen rászorulóval sem lesz kevesebb, hogy a nekik juttatandó pénzeket átkeresztelik.

– Petneházi Attila –


Szokják, nem tehetnek mást
Hajdú-Bihar – Március elsejétől egyes segélyek a járástól, míg mások az önkormányzattól igényelhetők.









hirdetés