Nézőpont: Hosszú árnyék

Kóti Árpád az Én, Károli Gáspár című darabban.
Kóti Árpád az Én, Károli Gáspár című darabban. - © Fotó: HBN
Nem kellett ítésznek lenni ahhoz, hogy az ember érezze, más anyagból van, sűrűbb, elemibb szövetekből, aki már nyers jelenlétében hordozza a kiszámíthatatlanság fenyegetését és varázserejűségét. Ratalics László jegyzete.

Ezt csinálni nem lehet, ezzel a hosszú, magányos árnyékkal a szívében valaki van, vagy nincsen. Kóti Árpád nagyon volt. Nem lehetett nem figyelni rá. Mert a megfellebbezhetetlenség erejének nyelvén beszélt: ha a bizonytalanságot leplezte azért, ha a biztosságot mondta ki, akkor azért… körülötte, mert vele a tágas színpad is szűk térré változott, könnyen másodlagossá válhatott bárki.

Halálában drámai-e, hogy a Kossuth-díjat most egy éve, a Nemzet Színésze elismerést decemberben, a díszpolgári címet két hete kapta meg? Biztosan vannak, akik szerint az, mondván, az elsőt már régen megszolgálta. Mégis van a sorsában valamilyen magasztaló nagyszerűség, hogy Kóti mindezt egyáltalán megérhette, s élete alkonyán megbiztathatta magát a halál ellen. Jó ismerőitől tudjuk, az utóbbi időben sokat romlott az egészsége, a reputáció felhabzását volt is, meg nem is kedve, ereje követni, szerepelni, interjúzni, vendégeskedni: nyolcvan fölött az ember már arany trambulinról sem ugrál. E hónapban a szívével megjárta a kórházat is, ahonnan saját felelősségére távozott. Ha nem ilyen szilaj, talán tovább élhetett volna, de hogy ez a része a dolgoknak mennyire nem izgatta, azt jól mutatja, hogy a felesége nélkül, akinek annyi, de annyi mindent köszönhetett, a gyógyszerei között sem igazodott volna el.

Sokan magának való, az igazságtalanságig szókimondó embernek tartották, becsületére legyen mondva, tették hozzá, tudta is magáról. Hogy a nyakas vidéki gyerek – aki annak idején méltatlankodva vonta kérdőre a Básti Lajos, Gellért Endre, Olti Magda alkotta felvételiztető bizottságot a színművészetin, hogy mire fel hívják be második körre, amikor egyszer már felvették – ereje milyen forrásból tört felfelé, a jó ég tudja. De működött benne valami csalhatatlan iránytű, hogy sosem volt szüksége behódolni mások véleményének, s azt is megtehette – utalt rá többször – , hogy még a sajátja is hidegen hagyja.

– Ratalics László –








hirdetés