Nézőpont: Haladunk, ragadunk

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN
A tervek szerint lefejlődjük a csillagokat az égről 2020-ig. Debrecen 43,3 milliárd forintot fordíthat városfejlesztésre. Horváth Borbála írása.

Elképzelem, ahogyan öt év múlva nézem a modern repülőteret, az új nyüzsgő utasterminált és egy ablakpárkányon éktelenkedő filcfirkát. Az önkifejezésre semmilyen más alkalmas felületet nem találó meg nem értett „művésznek” már csak az elsuhanó sziluettjét látom. A méreg forrásától erővel vezetem el a gondolatom a Zenedééig. Itt elégedetten csettintek. Ráfért és igazán szép lett. Futtatom szemem a 1862 óta okkal „megráncosodott” épület immár simára festett falain, amitől beteges vénemberből, bölcs, elegáns ötvenessé vált, csak az ablakpárkányon felejtett fekete felirat teszi nevetségessé, meg az apubejáróvá kapart kapubejáró felirat. Meg sem érdemlitek – csúszik ki a számon, de csak azoknak szól, akik természetesnek vélik, hogy a saját kerítésükön kívül minden rombolható. Szaladok el innen, kikerülök még egy égő kukát, közben kibetűzöm egy bejáratnál tárolt lapátról, hogy „ne vidd el, eltöröm a kezed” majd megérkezek végre a nemrég átadott villamoshoz. Kár, hogy beleragad a talpam egy adag más mélységeket is megjárt „bor ízű üdítőitalba” és egyéb mocskokba. Milyen költői befejezése ez a városnézésnek – gondolom, s még eszembe jut, hogy ki kellene írni egy uniós pályázatot emberfejlesztésre.

– Horváth Borbála –








hirdetés