Bogarászván internetes véleménynyilvánítások közt, úgy látom, a nagyközönség is jobbára döbbenten fogadta a zenész távozásáról szóló hétfői hírt. Vannak, akik kétségbeestek, olyanok is akadnak, akik a bejelentés nyomán temetni kezdték a zenekart, vagy épp aggódva reménykednek a megmaradásában, mások szerint ráfért már egy változás a Tankcsapdára, friss lendületet adhat a készülő produkcióknak.
A közkedvelt rockbanda több (személyi változásokkal kapcsolatos) válságidőszakot is sikeresen átvészelt már, és az is tény: az a húsz év, melyet Cseresznye eltöltött a csapatban, hosszú és fontos idő. Az ő távozása nemcsak ennek a korszaknak a végét jelenti, hanem a zenekar legutóbbi, immár több mint tíz esztendeje stabil felállásáét is. Ki lesz az új játékos? Milyen stílusú? Punk-rockosan laza, vagy metálosan virtuóz? Milyen lesz a színpadon, és milyen hatással lesz a készülő új szerzeményekre? Mindenki vár valamit. De semmiképp se hagyjuk szó nélkül: Szép volt, Cserkó, köszönjük!!!