2012.02.23 07:22; Frissítve: 2012.02.23 07:22


Nézőpont: Csak a füstje

Nézőpont: Csak a füstje
Tűzoltóság. Ismét egy terület, amelyről az állam úgy gondolja, hogy hatékonyabban és olcsóbban el tudja látni a feladatait, mint az önkormányzatok. Olyan törvényt hozott, amely rákényszeríti a településeket a korábbi köztestületi tűzoltóságaik támogatására, ő maga pedig kevesebbet fog hozzáadni. Barak Beáta jegyzete.

Nem öncélú ez a döntés – magyarázzák -, csupán a fehér foltokat csökkentik országosan: településekért és emberekért, hogy hasonló eséllyel, hasonló időn belül juthasson el a fecskendős jármű a lángokhoz, illetve a balesetekhez.

Az egyszeri polgárok nem is azt fogják figyelni, hogy vajon milyen egyenruhában, s melyik égtájról érkezik majd a segítség, csak reménykednek, hogy még időben jön. Ezért oly nagy az aggodalom, amikor az a hír járja, hogy a hivatásos tűzoltóságok működése nem változik, a köztestületi pedig önkormányzativá válik, s csak abban az esetben marad meg, ha előbbinek van miből fenntartania.

A legtöbb település hozzá is tette a magáét, de azokon a helyeken, ahol a költségvetésből erre nem jut, például Böszörményben, futótűzként terjedhet a kétségbeesés: mi lesz, ha máshol jár a tűzoltókocsi, amikor nekünk kell? Remélhetőleg nagyobb lesz a füst, mint a láng; és a gyakorlat a hivatásosokat igazolja majd, akik, ha kell, új területeken is mentenek.

 

Barak Beáta


 

Előzmények:


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Orbán: olyan helyre kell sportlétesítményeket építeni, mint Debrecen
Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Debrecen egy nagy ipari központ, amely az ország egyik leggyorsabban [...] tovább »
Kettős tragédia a frontális ütközés nyomán a 36-os főúton
Tiszavasvári és Újtikos között kellett teljes szélességében lezárni a 36-os főutat szombat délután mert egy [...] tovább »
Három halott Újtikosnál: bennégtek a személygépkocsi utasai
Újtikos, 2012. május 26., szombat (MTI) - Bennégtek az utasai annak a személygépkocsinak, amely autóbusszal [...] tovább »
Taekwon-do tábor Komádiban
Komádi - Komádi városában, mintegy tizenketten, a koreai eredetű harcművészetet a TAEKWON-DO, -t (lábbal és [...] tovább »
Pollenhelyzet – A napokban a pázsitfűfélék, de hamarosan más allergének is gondot okozhatnak az allergiásoknak
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A napokban a pázsitfűfélék okozhatnak tüneteket az arra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés