Nézőpont: Öt csepp, meg tíz

Szép telünk volt, a gyerekek átélhették a hatalmas hó minden örömét, építhettek hóembert, szánkózhattak, hógolyózhattak.Kupcsik Ildikó jegyzete.

Ennek az örömteli közegnek most olvadnia kell, hamarosan beköszönt a tavasz. Hogy milyen nyomot hagy a víz, az az elkövetkezendő napok időjárásától függ. Ha nappal kellemes, langyos idő lesz, de éjszaka visszafagy, akkor nem lesz baj. Ha viszont a megszokott, bolondos kiszámíthatatlanság jön, és télből hirtelen nyár lesz, akkor foghatjuk a fejünket, mert jön az ár. Már így is térdig gázolunk a vízben, óriási tócsák nőttek a városban, kívüle meg pláne.

Hivatalos készültség még nincs, de az emberek már készülődnek: akik folyó mellett laknak, minden nap számítanak arra, hogy az igazi tél gyümölcse az igazi tavasz lesz, mely vizet áraszt. Ez komoly gondokat jelenthet: játhatatlan utakat, kimaradó iskolásokat, dolgozókat, megközelíthetetlen, vagy csak kerülő úton megközelíthető családtagokat, de óriási emberi erő bevetését is, homokzsákok töltését, felrakását, és nem kevés pénzt. Ahogy tavaly karácsonykor váratlanul kitavaszodott, most megteheti úgy, hogy számítunk rá.

– Kupcsik Ildikó –








hirdetés