Nevében török magyar szépség

A megyében a martinkai-legelőn és Bagamérnál is virágzik.
A megyében a martinkai-legelőn és Bagamérnál is virágzik. - © Fotó: Veres Hajnalka
Debrecen – A Terepszemle Stúdió megosztja, hová kiránduljon, aki kökörcsint látna.

Növény- és virágneveink közül jó néhány velünk él a mindennapokban ismerőseink keresztnevében, mint Ibolya, Viola, Margaréta, Boglárka. Utóbbi azonban egy nagyobb növénycsaládot is takar, a boglárkaféléket, amelybe e heti főszereplőnk, a Kárpát-medence, ezen belül a Nyírség bennszülött növénye, a magyar kökörcsin is tartozik.

Fotó: Veres Hajnalka Fotó: Veres Hajnalka ©

A 10–30 centiméter magas növény egyik fő jellegzetessége maga a lilás színű virág, ami bókoló, keskeny harang alakú és szőrborítást kapott a természettől. Kedvelt élőhelyei a ma már ritka homoki tölgyesek füves tisztásai, jellemzően inkább mészkerülő homokpuszta-gyepeken él, és kedveli a meleget. Többek között ennek is köszönhető, hogy virágzása már március közepe táján elkezdődött, ami általában ekkortól májusig tart, majd a magérlelés után a szárak szinte teljesen visszahúzódnak ezzel előzve meg, hogy legelő állatok étlapjára kerüljenek.

Fotó: Veres Hajnalka Fotó: Veres Hajnalka ©

A kökörcsinek egyébként valószínűleg nem lehetnek túlságosan jóízűek, ezt jelzi két rokonfaj, a tátogató és leánykökörcsin népi neve is, a tikdöglesztő. A növény nevével kapcsolatos érdekesség még, hogy abban a kék színt jelentő török kök szó rejtőzik, korai nyelvemlékeinkben már 1316-ban megjelenik kwtwrchw alakban. Vélhetően ugyanebből a szóból származik a kikerics név is, ezért a két növényt időnként össze is keverik, bár utóbbi ősszel virágzik, de színe miatt kétségtelenül okot adhatott a kékes színt magában foglaló névadásra.

Alföldi „völgyben”

Mivel az erdősülés és a gyepek felszántása alapvetően veszélyeztette a faj fennmaradását, elsőként került be fokozottan védett növényeink közé, eszmei értéke 100 ezer forint. (Hazánkban öt kökörcsinfaj él, mindegyikük védett.) Minthogy a Dél-Nyírség buckái benyúlnak Hajdú-Bihar területére, a magyar kökörcsinnek több itteni állománya is ismert, az egyiket sajnos épp „természetfotósok” tiporták le egy ritka színváltozat fotózása reményében a Sámsoni út közelében.

Fotó: Veres Hajnalka Fotó: Veres Hajnalka ©

Másik jelentősebb állománya a martinkai-legelőn él, de aki nem riad vissza egy kis utazástól azért, hogy nevéhez híven kék virágot lásson, elmehet a Kék-Kálló völgyébe Bagamér közelébe. Itt az ébredő homoki gyíkokon kívül akár geoládát is lehet keresni, utóbbihoz elég egy GPS, a virágok felkutatásához azonban inkább értő kísérő felkérését javasoljuk.

HBN–Veres Hajnalka

 








hirdetés