Népszerűek az egyetem gyakorlói

Akt.:
Népszerűek az egyetem gyakorlói
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Rendhagyó tanórák, laborlátogatás, interaktív foglalkozások, traktorozás és foci – a diákok főként ezekre a programokra, a szülők pedig az átfogó felvételi tájékoztatókra voltak kíváncsiak a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláinak nyílt napjain.

Kossuth Gyakorló – Kossuth utca

Az intézmény képzési kínálatán túl a tanórán kívüli lehetőségekkel, az iskola vezetőségével és a leendő tanító nénikkel is megismerkedhettek azok, akik részt vettek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának Kossuth utcai november 10-i beiskolázási programján.

Leginkább a nyelvi képzések, különösen az orosz nyelv iránt, valamint az 5. osztálytól induló emelt óraszámú képzésekről érdeklődtek a szülők. Különösen sokan kértek tájékoztatást a tanulók továbbhaladási lehetőségeiről az összevont intézményben, a belső felvételi rendszerről, valamint a tehetséggondozó programokról, amelyek a felsőfokú tanulmányokig vezethetik diákjainkat – részletezte Tóvizi Erika intézményvezető-helyettes.

Kossuth Gyakorló – Arany János tér (korábbi Hajó utca)

A Kossuth Gyakorló másik – mostantól Arany János téri – feladatellátási helyén november 8-án és 9-én bemutató órákat láthattak az iskola iránt érdeklődő szülők. Kedden irodalom és nyelvtan órákat tartottak a leendő elsős tanító nénik, szerdán pedig matematika órákra lehetett beülni, és valamennyi zsúfolásig megtelt látogatókkal.

ka1

Fotó: unideb.hu

A visszajelzések nagyon pozitívak, örültek a szülők ennek a lehetőségnek. Január 6-án tartunk még egy szülői tájékoztatót, ahol lehetőség lesz mind a hat tanítóval megismerkedni. Január 12-én pedig a gyerekeket várjuk érdekes programokkal, melyek során betekinthetnek az iskola életébe – tájékoztatott Denichné Hajdu Mónika Tímea intézményvezető-helyettes.

Az általános iskolai osztályokba január 25-ig lehet jelentkezni, az ehhez szükséges űrlapok január 3-ától elérhetőek a gyakorlóiskola honlapjain. Arról, hogy melyik jelentkezőt vették fel, február 7-ig születik döntés. A Kossuth utcai iskoláról bővebb információk itt, az Arany téri iskoláról pedig ide kattintva érhetők el.

Kossuth Gyakorló – Csengő utca

A középiskolába készülő diákokat és szüleiket november 8-án és 9-én várták nyílt napokkal a megye és a város legjobb gimnáziumában, a Csengő utcán. A Kossuth Gyakorlóra ezúttal több mint 400 tanuló volt kíváncsi, többségük a négy évfolyamos képzés iránt érdeklődött, de szép számmal látogattak el a hat évfolyamos osztályokba vágyó diákok is.

Kíváncsiak és nyitottak voltak a fiatalok. A diákmentoraik nagy szeretettel fogadták őket, gondoskodtak a leendő diáktársaikról. Mint a nagyszámú turistacsoport tagjait, táblákkal vezették őket tanórára, kísérletezni a laborokba, ha megéheztek, a büfébe. Megmutatták a tornacsarnokot, a konditermeket – mondta Kiss Gabriella intézményvezető-helyettes.

Másnap a hatodikosok már kissé félszegebben érkeztek, de ők is beültek jó pár órára. Kísérletezni szerettek a legjobban és sokan akartak focizni a tornateremben. Kora este pedig a szülőket köszöntötte az igazgatónő, majd a szaktanárok ismertették, hogyan célszerű készülni a felvételire.

A január 21-én esedékes központi írásbeli felvételi jelentkezési határideje december 9. Ezt követően lehet benyújtani az intézménybe a felvételi kérelmet február 15-ig. Bővebb információ ide kattintva érhető el.

Balásházy

Pallagon a traktorozás és a bemutató futballedzések voltak a legnépszerűbb programok. A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájába és Kollégiumába a mezőgazdaság, a közgazdaság, az élelmiszeripar és a labdarúgás iránt érdeklődő fiatalokat várták november 16-án és 17-én.

Az elmúlt évekhez hasonlóan több mint kétszáz diák érkezett két nap alatt a Balásházyba, aminek nagyon örültünk, hiszen idén jóval kevesebb általános iskolás ballag, mint tavaly, az érdeklődők száma viszont nem változott. A fiatalok leginkább a mezőgazdasági és az élelmiszeripari irányultságú szakgimnáziumi képzéseink, valamint a sportiskolai osztályaink iránt érdeklődtek leginkább – nyilatkozta Kovács Árpádné Molnár Judit igazgató.

bal

Fotó: unideb.hu

A felvételi előtt álló tanulók és szüleik két napon át pillanthatnak be a tanórákba, az iskolai és a kollégiumi életbe. A nyílt órákat követően mezőgazdasági, élelmiszertudományi és természettudományos témakörökben kialakított interaktív foglalkozásokon nyerhetnek betekintést a fiatalok az iskola szakmai képzési rendszerébe. A sport iránt érdeklődő tanulók pedig egy bemutató edzésen tekinthetik meg a Debreceni Labdarúgó Akadémián folyó szakmai munkát.

A Balásházyba is február 15-ig lehet benyújtani a jelentkezési lapokat, viszont itt nem a központi írásbeli vizsga, hanem a hozott pontok alapján dől el, hogy kit vettek fel. Sportiskolai osztályba jelentkezőknek viszont egy sportszakmai válogatáson is meg kell felelniük. A felvételi eredményekről az egyetem mindkét középiskolájából április 26-ig kapnak értesítést a diákok. Bővebb információ ide kattintva érhető el.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés