Helyi közélet

2015.07.22. 07:54

Menekülteket segítő debreceni önkéntesekkel találkoztunk

Debrecen - Éjszakánként 20-30 önkéntes segíti a Nagyállomás előtt várakozó menekülteket.

Debrecen - Éjszakánként 20-30 önkéntes segíti a Nagyállomás előtt várakozó menekülteket.

Amikor mi késő este az állomás indulási oldalának bejáratánál jártunk 40-50, a több ezer kilométeres utazástól, gyaloglástól elcsigázott, a járólapokra terített paprokon ülő, fekvő afgán és iraki pihent. A bicskei menekülttábor felé hajnalban induló vonatra vártak, illetve akkor érkeztek valahonnan. A magyar fülnek szokatlan nyelveket beszélő tömeg zöme fiatal férfiakból állt, de családok, idősek, kisgyermekek is feltűntek.

A legnagyobb közösségi oldalon szerveződött, Migration Aid nevű csoport helyi tagjai nekik segítenek munka után, szabadidejükben, sokszor a családjuk rovására. Ennivalót, vizet, ruhát, tisztálkodószereket osztanak a hazájuktól több ezer kilométerre bolyongó rászorulóknak. Az összesen csaknem 300 tagú társaság vezetője, Vékony Szilvia a helyszínen elmondta: a szétosztható dolgokat civilek adják össze. Van olyan debreceni albán pék, aki az aznapról megmaradt péksüteményeket ajánlja fel és akad közöttük olyan is, aki saját autóját, garázsát biztosítja a segélyek szállítására. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés pártoktól és politikától független, a humanizmus motiválja.

Információhiány

Vékony Szilviától megtudtuk, hogy amikor a menekülteket elfogják a rendőrök, magyar nyelvű határozatot íratnak velük alá, valamint egy olyan Magyarország térképet adnak nekik, amelyen csak a megyehatárok, a menekülttáborok, Cegléd és Budapest vannak feltüntetve. A főutak, illetve a vasútvonalak nem. – Egy ilyennel még egy magyar embernek is nehéz lenne utazni. Az utazáshoz anyanyelvi, vagy angol tájékoztatást a hatóságoktól általában nem kapnak. Így néha azt sem tudják melyik országban vannak – jelentette ki Vékony Szilvia. Ehhez képest a menekülteknek 24-48 órán belül el kell jutniuk a nekik kijelölt táborba.

A Migration Aid csoport tagjai a Debrecenbe érkezőknek nemcsak segélyt adnak, hanem elmondják, hogy amennyiben a Sámsoni úti menekülttáborba akarnak menni, négy lehetőségük van. Taxiznak 10 euróért (forintjuk nincs, váltáskor sokszor becsapják őket), vagy felszállnak a 19-es, esetleg a hajdúsámsoni buszra. A szegények a hét kilométeres gyaloglást is választhatják.

Vegyes fogadtatás

Egy másik félig arab származású középkorú önkéntessel is beszélgettünk, aki az elmúlt egy hónapban szinte minden estéjét tolmácsolással ott töltötte. Ő arról beszélt, hogy bár ez nagyon fárasztó, de jó érzés segíteni. Néhány napja egy olyan két gyermekével menekülő szíriai férfivel is találkozott akinek a családja kint a házát, mindenét eladta és hitelt is felvettek azért, hogy el tudjanak menekülni a polgárháborúból. Azonban még így sem volt elég pénzük, a feleség és három gyermek ott maradt.

Az állomás előtti járdán közben munkához látott egy itt tanuló iráni orvostanhallgató, aki a menekültek megerőltetett, feltört, vérhólyagos, dagadt, sebes lábait vette kezelésbe. (Eddig csak olyan betegségek fordultak elő közöttük amik nálunk is vannak.)

Vékony Szilviától azt is megkérdeztük, hogy mi a véleménye a szerb határra tervezett 175 kilométeres kerítésről. – Azt, aki több ezer kilométert gyalogolt egy háborús övezetből, nem fogja megállítani egy kis drót – jelentette ki. Úgy vélte, hogy az embercsempészek minden bizonnyal majd kivágják a hálót, vagy megmutatják, hol lehet megkerülni, például Románia felé.

Azt is megtudtuk a segítőktől, hogy komoly támadás még nem érte őket, de három kisebb atrocitás már előfordult. Ilyenkor a rendőrség segítségét szokták kérni, akikkel nagyon jó a kapcsolatuk, probléma esetén azonnal közbeavatkoznak. A hétvégére tervezett debreceni menekültellenes tüntetéstől ezzel együtt tartanak.

Ideiglenes vécé kellene

A Migration Aid csoport tagjai arról is beszámoltak, hogy az egyik legnagyobb probléma a WC hiánya. Este hatkor ugyanis bezár a Nagyállomás női mosdója, kilenckor pedig a koedukált is. Így a menekültek hajnalig csak a környékbeli bokroknál tudják a dolgukat elvégezni. Úgy vélték, hogy a fertőzések elkerülése érdekében szükség lenne egy-két mozgatható, ideiglenes illemhelyre. „Álmaik” között egy zuhanyzó felállítása is szerepel.

Azoktól, akik segíteni akarnak nekik, azt kérik, hogy buborékmentes, kartonos ásványvizet (a szénsavasat a menekültek nem ismerik), gyümölcsöket, kekszet, tisztálkodószereket juttassanak el hozzájuk. A csoportot internetes oldalukon keresztül lehet elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában