2019.09.20. 20:49
Éber figyelemmel ki- és befelé
A magyar drámára egyre fokozódó igénye és szüksége van a hazai közönségnek.
Fotó: Molnár Péter
A magyar dráma napját már 1883 óta ünnepelhetnénk, ekkor mutatták be ugyanis először Madách Imre örökérvényű drámai költeményét, Az ember tragédiáját a Nemzeti Színházban. A Magyar Írók Szövetsége azonban csak 1984-ben határozott úgy, hogy a Paulay Ede rendezte ősbemutató évfordulója a magyar dráma napja legyen. A Napló Gemza Pétert, a Csokonai Színház és a Deszka Fesztivál igazgatóját a kortárs magyar dráma helyzetéről kérdezte.
Az utóbbi években a magyar dráma napján örömteli hívószó a Deszka Fesztivál, amely a kortárs magyar drámák seregszemléjeként népszerűsíti a műfajt.
Örömmel látom, hogy egyre markánsabban van jelen, és egyre fontosabb lett a színházak életében a kortárs magyar írók részvétele.
„A kortárs dráma mára annyira izgalmassá vált, hogy érezhetően várják a nézők az új előadásokat. Nem tudom megfogalmazni, miért, de látható, hogy ez a folyamat egyre erősebb.”
A legegyszerűbb válasz az lenne a magyar kortárs dráma sikerének kapcsán, hogy a mi valóságunkra reflektál, és ezért nő az érdeklődés. Ez szerintem csak egy szelete az igazságnak. Nagyon fontos az, hogy a magyar dráma egyre több helyen jelen van a színházakban, és egyre izgalmasabb témákat egyre modernebb módon fognak meg a magyar írók karöltve a rendezőkkel és dramaturgokkal. A Deszka Fesztivál szervezésében eleinte mint külsős vettem részt, ekkor még Vidnyánszky Attila csapata szervezte a fesztivált. Hat éve vagyok a Deszka Fesztivál igazgatója, és figyelem, ahogy egyre több társulat egyre kiemeltebb helyeken mutat be kortárs szövegeket használó előadásokat.
Hogyan talál rá ma a fiatal, jó drámaíróra egy színházigazgató?
Ezekben a rendkívül fontos találkozásokban nagy szerepet játszanak azok a programok, melyek a fiatal írókat támogatják. Erre mind a független szférában, mind a kőszínházi szférában szükség van, így a „hivatalos” helyeken is egyre nagyobb a fogadóképesség a magyar dráma iránt. Rengeteg fontos alkotó kerülhet előtérbe ezáltal, és az szintén biztató tendencia, hogy elsősorban fiatal írókról van szó. Természetesen a színházigazgatók ébersége nagyon fontos.
Miként tiszteleg a teátrum a magyar dráma napja előtt?
Hat éve olyan alkotókkal próbálunk együtt gondolkodni, akik azokra a témákra fókuszálnak, melyek érdekelhetik a nézőközönséget, az alkotótársakat. Olyan kapcsolatot, párbeszédet próbálunk meg kialakítani, amely a társulatunk színészeit, az írókat és a nézőket egyaránt megindítja, képes magával sodorni. Szeptember 21-én Zalán Tiborral a tavaly bemutatott unferlédi kapcsán beszélget Kulin Borbála irodalomtörténész este 18 órától a Csokonai Színházban.
A színház idei évadában olyan produkció is szerepel, amit az író kimondottan a Csokonai társulatára írt.
Pass Andrea írót, rendezőt egy korábbi ifjúsági programon keresztül ismertem meg. Két évvel ezelőtt láthatta a debreceni közönség a Napraforgó című darabját, majd az idei Deszka Fesztivál díszvendégeként két előadást is elhozott Debrecenbe. Az ő nevéhez kötődik az Eltűnő ingerek, melyben édesapja betegségét és halálát vitte színre Hajdu Szabolcs főszereplésével. Biztos vagyok abban, hogy ott volt az elmúlt évad legfontosabb előadásai között. Ekkor érkezett el a pillanat, hogy meg kellett szólítanom Andreát. A társulat részéről is éreztem, hogy van rá fogadókészség, így Andrea figyelni kezdte a színművészeinket, hogy kikkel lehetne megvalósítani az Imágó című darabot.
A MagdaFeszt közeledtével egyre erősebb kontúrt ölt, hogy a társulat évadának szüzséjeként is definiálhatjuk a női alkotók ünnepét.
Évek óta tudatosan odafigyelünk arra, hogy ez a fajta alkotói energia folyamatosan jelen legyen. Kiemelkedően fontosak azok is, akik már régóta itt vannak, és mint a csapat tagja, tudunk jól együtt gondolkodni. Ilyen például Madák Zsuzsanna, aki már a tavalyi évadtól velünk van, és az ifjúsági programjaink nagy részét írta. Rendez, ír, és folyamatosan együtt dolgozik kortárs alkotókkal. De a most kezdődő MagdaFeszt kapcsán meg kell említenem Anca Bradut, aki most a Yermát rendezi a prózai társulattal, és Gábor Sylvie-t is, aki pedig már a Toscát próbálja nálunk a zenei tagozattal.
„Az a fajta látásmód, amit a női rendezők színpadra visznek, egyre fajsúlyosabb, és erre a magyar színjátszásban igény és szükség van.”
Szakál Adrienn