Helyi közélet

2015.01.04. 11:22

Tollhegyező: Barátok és…

<em>Keresd meg barátaidat, ismerőseidet, rokonaidat! – csábítgatnak a közösségi oldalak már elég régóta. Az egyik nemrég ugyan megszűnt, mivel nem tudta felvenni a versenyt az utána következővel, no de sebaj, mégsem maradtunk egyedül, hiszen a másik befogadott bennünket! </em> <strong>Kenyeres Ilona írása</strong>.

Keresd meg barátaidat, ismerőseidet, rokonaidat! – csábítgatnak a közösségi oldalak már elég régóta. Az egyik nemrég ugyan megszűnt, mivel nem tudta felvenni a versenyt az utána következővel, no de sebaj, mégsem maradtunk egyedül, hiszen a másik befogadott bennünket!  Kenyeres Ilona írása.

Ráadásul azóta már azt is megtudtuk, hogy létezünk, hiszen a mondás szerint, aki nincs rajta azon a bizonyoson, az nem is él. És ugye ehhez tartjuk magunkat. Élünk és virulunk. No meg dicsérünk és szidunk. Sírunk és nevetünk. És nem utolsósorban: hazudunk…

Mert ugye azt nem gondolja senki, hogy e nagy közösségben csak barátokat, ismerősöket lehet találni? Hát persze, hogy nem… vannak ám itt bőven ellenségek is - csak ők ezt igen jól titkolják. Legalábbis az elején. Ők azok, akik ha felraksz magadról egy iszonyatosan előnytelen fotót – amiről persze te azt hiszed, hogy istenien nézel ki rajta, hiszen nem sok önkritikád van - , azonnal aláírják, hogy „Úristen, de gyönyörű vagy! Hú, de jól nézel ki!” Közben meg jót nevetnek a markukba, hogy te ezt el is hiszed, amilyen hülye – és hiú – vagy. Sőt, még fel is hívhatják néhány közös ismerős figyelmét is arra, ugyan nézze már meg, hogy nézel ki, hátha elkerülte az ő figyelmét ez a gyöngyszem. A dörzsöltebbek, és a régebben regisztrálók azonban már némi fenntartással kezelik azokat a fotókat és szövegeket, amelyeket a barátok és az ellenségek megosztanak.

Szóval zajlik az élet ezen a mindenkit látványosan a kebelére ölelő, nagy közös happy-oldalon. No és ugye arról is kell szólnunk, hogy hogyan lesznek valaha volt barátokból esküdt ellenségek, ahogy egyre jobban megismerik egymás gondolatmenetét, szellemi adottságait, jó és rossz tulajdonságait, no meg a helyesírását… És ami a legfontosabb: politikai hovatartozását. Mert aki eddig nem tudta volna, hogy barátai közül néhányan bizony nem oda húznak, ahová ő, sőt ennek látványosan – nemegyszer nyomdafestéket nem tűrő stílusban – hangot is adnak, annak bizony komoly megrázkódtatást jelenthet szembesülni a szomorú valósággal. A gyengébb idegzetű, ám keményebb politikai meggyőződésűek akár végzetes lépésre is elszánhatják ekkor magukat: az egykori barátot törlik, súlyosabb esetben le is tiltják az oldalon. Hát hiányzik ez nekünk?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában