Nemzetközi strandröplabda-tornát rendez júliusban Magyarország

Budapest – Július 14. és 16. között az európai szövetség (CEV) sorozatába tartozó nemzetközi férfi strandröplabda-tornának ad otthon Siófok.

A CEV honlapja szerint az ötállomásos széria harmadik versenyeként kerül sor a siófoki tornára, mely az első ilyen rendezvény lesz Magyarországon.

A Balaton-parti város 2014-ben átadott Beach Arénájában 1500 férőhelyes lelátót alakítanak ki. A CEV honlapja kiemeli, villanyvilágítás is rendelkezésre áll a helyszínen, amely így ideális a nemzetközi verseny megrendezésére.

A torna összedíjazása 4000 euró (1,2 millió forint) lesz, a főtáblán 16 páros szerepel majd, további 16 pedig a selejtezőből indulva küzdhet meg a ranglistapontokért.

– MTI –








hirdetés