Nemzetközi cselgáncsos edzőtábor Dunavarsányban

Budapest – Dunavarsányban indított edzőtábort a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), amely a Testnevelési Egyetemmel együttműködve Magyarországon üzemelteti a felsőfokú képesítést nyújtó Judo Akadémiát is.

Az IJF és a magyar szövetség (MJSZ) keddi sajtótájékoztatóján Marius Vizer IJF-elnök kifejtette, a 800 négyzetméteres küzdőfelülettel rendelkező edzőtábor és az akadémia mellett az iskolai dzsúdófejlesztés is kiemelt értéket jelent az olimpia előtt.

“Az ország méretéhez és kapacitásához képest Magyarország fordít Európában a legtöbbet sportra” – jelentette ki az IJF vezetője.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, a magyar cselgáncsozók számára is óriási dolog, hogy itthon létesült egy komoly edzőközpont, mivel külföldi edzőpartnerek nélkül nincs fejlődés.

Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a mindennapos testnevelés keretében különböző sportágakkal ismerkedhetnek meg a diákok. A 2013/14-es tanévtől a testnevelésórákon például kötelező tananyag az eséstechnika, egyes dzsúdófogások, a nagyobbaknál pedig az önvédelem.

“Az MJSZ 2013 őszétől 143 pedagógusnak költségmentes 60 órás akkreditált képzést biztosított. A Sport Legyen a Tied elnevezésű programhoz csatlakozva pedig 19 városban, 10 iskolában tartott bemutatót, 58 iskolának biztosított tatamit, dzsúdóruhákat” – tette hozzá.

Tóth László, az MJSZ vezetője arról számolt be, hogy a Mini Judo, az Edzők az iskolában és a Sport legyen a tiéd! programoknak köszönhetően immár az ország 247 oktatási intézményében van jelen a dzsúdó. Kiemelte, a 2014-es 2500-hoz képest mostanra 9000 regisztrált tagja van a szövetségnek, és a KSI-nél, az UTE-nél és a Honvédnál megvalósított fejlesztések után dzsúdócsarnok épül Cegléden, Zalaegerszegen, Kaposváron, Tatabányán és Pakson is.

“A dunavarsányi IJF-edzésközponttal kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy ez az egész magyar sportnak rendkívül nagy siker” – mondta az MTI-nek Tóth László. “Magyar és nemzetközi sportszövetség ilyen fokú együttműködésére eddig nem akadt példa Magyarországon. Kézhez kaphatjuk azokat az edzőpartnereket, akikért a világ másik végére kellene utazni, emellett keddenként és csütörtökönként a felnőtt válogatott edz ott.”

A jövőre, Budapesten világbajnokságot rendező MJSZ első embere közölte, azok a versenyzők, akik a saját klubjukban nem tudnak megfelelően készülni, az IJF vendégeként dolgozhatnak az edzőtáborban.

“Számunkra ez a központ a 2020-as tokiói olimpiára érik majd be igazán, mivel addig egy négy-ötéves folyamat során a jelenlegi ifik, juniorok megfelelő szintű edzéslehetőséghez jutnak” – tette hozzá Tóth László.

– MTI –








hirdetés