Nemzedékek sorsát hozta

Kóti Árpád a Csokonai Nemzeti Színház színpadán.
Kóti Árpád a Csokonai Nemzeti Színház színpadán. - © Fotó: HBN
Debrecen – Kóti Árpádra, a nemzet vasárnap elhunyt színészére emlékeznek egykori és legutóbbi alkotótársai.

Komoly találkozásom volt vele a Liberté ’56 című filmben – idézte róla a legelső emléket Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki a debreceni teátrum vezetőjeként sok éven át dolgozott az április 26-án hajnalban elhunyt Kóti Árpáddal.

– Élete végéig nyitott maradt, és azzal a zseniális színészi adottsággal bírt, hogy a kíváncsiság felülírta nála a berögződéseket, a biztonsági járatot, a már megszokottat. Teret adott annak, hogy valaki kipróbálja őt egy másik közegben, egy másik fajta rendszerben. Komoly, nagy formátumú színésze volt a vidéknek. A hűsége pedig tanulandó, átitatandó vele az új generációk lelke. Mert borzasztó görcs munkál, szinte mindenki úgy gondolja, hogy csak Budapesten találhatja meg magát. Pedig néző és néző között nincs különbség, ugyanolyan szolgálat bármelyik színházban lenni. Kóti Árpád egészen kivételes színészegyéniség volt, olyan szín, ami most nagyon fog hiányozni a palettáról – fogalmazott az igazgató.

Mások a törvények

Dr. Bényei József, aki 1976– 1979 között a debreceni Csokonai Színház igazgatójaként dolgozott együtt az elhunyttal, megrendülten fogadta a vasárnapi gyászhírt. Így beszélt róla: – Egy generációnak az egyik olyan utolsó tagja, aki még a természetes életből került a színpadra, és hozta magával nemzedékek sorsát, gondját, és ami nagyon lényeges: igazságát. Maga is nagyon igaz szavú színész volt. Minden figurának olyan hátteret tudott adni, ami az egyszerűségből, a tisztaságból és az igazságból szövődött össze.

A művészetének és a sikerének a legnagyobb titka – úgy gondolom – az egyszerűség volt. Került mindenféle pózt, nem használt patetikus mozdulatokat, hangokat. Természetesség jellemezte a játékát. Nem véletlen, hogy idősebb figurákban, és olyan karakterekben tudta igazán megmutatni magát és a művészetét, amely ezeket az embereket az életben is kell, hogy jellemezze.

Számomra a legsikeresebb alakítást talán Szabó Magda Csokonai-drámájában, a Mindenes figurájában, és Tóth-Máté Miklós Károli Gáspárról írott monodrámájában nyújtotta.

Vidéki színészként filmen, sajnos, keveset láthattuk. Színpadon is sok minden mást is meg tudott volna valósítani, például örök mulasztása a színházaknak, hogy soha nem játszhatta el Liliomot, a hintás legényt Molnár Ferenc darabjában. Lehet, hogy Bicska Maxinak is ő lett volna legjobb (bár az énekkultúrája nem volt nagyon magas, az egyszerűségével mindent meg tudott csinálni). Ő nagyon mélyről, a paraszti világból jött, és – mint sokak példája mutatja –, onnan indulva irgalmatlan nehéz megkapaszkodni: mások a törvények, mint amilyeneket ő hozott. Ez okozott olykor konfliktusokat – tette hozzá a kortárs, egyetértőn idézve a nap folyamán hallott mondatot: Kóti Árpád halálával nagy veszteség érte a magyar színházi életet.

Nagyon tudott szeretni

– Még nem találom a szavakat, hogyan lehet a hiányát megfogalmazni – mondta a telefonvonal végén Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, aki kilenc évvel ezelőtt Kiss Csaba drámájában, a Kun Lászlóban játszott először Kóti Árpáddal. „Akármilyen különösen is hangzik, ő erős, bensőséges kapcsolatot ápolt az emberekkel, a kollégákkal. Nagyon tudott szeretni, és nagyon ki tudta mutatni az indulatait, a pozitívot és a negatívot is. Végtelenül hiányozni fog a Csokonai Színházból, és nem csak azért, mert most is futnak a darabok, amelyekben szerepe volt. A következő évad nyitó darabjában, a Magyar Faustban ő alakította volna Lucifert.

Hétfőn a színházban együtt emlékezünk rá.”

– Szabó Katalin –

 








hirdetés