Németországi munkákra toboroztak – csalás miatt nyomoz a rendőrség

Fejenként 30 ezer forintot csaltak ki több tucat embertől azok a munkaközvetítők, akik Debrecen és Miskolc mellett több településen toboroztak embereket németországi munkalehetőségekre.

Csak Szegeden eddig több mint egy tucat károsult jelentette fel a szervezőket a rendőrségen.

Az egyik mórahalmi pékség üzletvezetője férjével együtt jelentkezett a hirdetésre. Hernjak Tünde a Független Hírügynökségnek elmondta: több mint húszan hallgatták végig a tájékoztatót, ahol egy ingolstadt-i húsüzembe toboroztak alkalmi munkásokat. Minden nagyon meggyőző volt, szerződést helyben tudtak kötni, megbeszélték még az autóbusz indulását is, ami kiviszi őket Németországba. Egyedül az volt gyanús, hogy 30 ezer forintot kellett költségtérítés címén azonnal kifizetni. Ráadásul nem magyar, hanem szlovák számlát kaptak a befizetésről.

A szervezők napokkal később eltűntek, a megadott telefonszámok nem elérhetőek.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított nyomozást. Az eddigi adatok alapján valószínű, hogy az egész országban szerveztek a szegedihez hasonló toborzókat, ahol szintén tucatnyian lehetnek azok, akiket megkárosítottak. Az egyik debreceni toborzón készült egy mobiltelefonos fotó az egyik szervezőről, azok jelentkezését is várják a rendőrök, akik felismerik a nőt – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szenti Szabolcs főhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

 

-Független Hírügynökség-








hirdetés