Német külügyminisztérium: kockázatos a közösségi portálok használata Törökországban

Berlin – Kockázatos a közösségi portálok használata Törökországban német állampolgárok számára – figyelmeztetett a német külügyminisztérium szerdán.

A Törökországba látogató németeknek szóló külügyminisztériumi tájékoztató frissített kiadásában hangsúlyozták, hogy a török hatóságok az utóbbi két évben egyre több német állampolgárt fosztottak meg a szabadságától. Az őrizetbe vétel és a büntetőeljárás pedig számos esetben “a közösségi médiában tett kormánykritikus állásfoglalásokkal függött össze”.

Hozzátették: büntetőeljárást vonhatnak maguk után olyan megnyilvánulások is, amelyek a német jogfelfogás szerint nem lépik túl a véleménynyilvánítás szabadságnak kereteit. Egyes esetekben “egy idegen bejegyzés +lájkolása+ vagy megosztása is elég” az eljárás megindításához – olvasható a tárca honlapján megjelent tájékoztatóban.

Kiemelték, hogy nem nyilvános kommentárok is eljuthatnak a török hatóságokhoz, és az +államfő megsértése+ vagy +terrorista szervezet népszerűsítése+ miatt akár több évi szabadságvesztés büntetést is kiszabhatnak a török bíróságok.

Törökországban a 2016-ban történt puccskísérlettel összefüggésben több mint 20 német állampolgárt vontak büntetőeljárás alá, a berlini és az ankarai vezetés viszonya pedig megromlott.

A német külügyminisztérium tavaly júliusban figyelmeztette a Törökországba látogató németeket, hogy viselkedjenek fokozott óvatossággal, és rövid tartózkodás esetén is regisztrálják magukat a legközelebbi német külképviseleten. Az eljárás alá vont német állampolgárok többsége ugyan már visszanyerte szabadságát, de a figyelmeztetést nem vonták vissza.

– MTI –