Helyi közélet

2014.03.17. 18:28

Szimatolni szükséges

Debrecen - A medvehagyma az egyik legegészségesebb növény, de összetévesztése halálhoz is vezethet.

Debrecen - A medvehagyma az egyik legegészségesebb növény, de összetévesztése halálhoz is vezethet.

Javítja a szervezet ellenálló-képességét, fokozza az emésztőrendszer működését, vérnyomás- és koleszterinszint csökkentő – a medvehagyma jótékony hatásait mindenki ismeri. A korai tavasznak köszönhetően pedig már közel két hete hozzájuthatunk.

– Nagyon sokan érdeklődnek a medvehagyma iránt és a piacon jócskán akad belőle. Az is vásárolja, aki ismeri, és az is, aki eddig még nem kóstolta. Amikor a televízióban vagy a rádióban hallanak a növényről, a következő nap mindig megélénkül a kereslet – fogalmaz az egyik piaci kofa, akinek portékái között fellelhető a hagyma. Mint mondta, az 1500 forint kilónkénti árú növényből a legtöbben 10-20 dekát vásárolnak, és gyakorta érdeklődnek annak felhasználási módjairól.

Hozzátette: a medvehagyma szedésekor mindig ügyelnek arra, hogy valóban az kerüljön az asztalra, ugyanis a medvehagyma nem összekeverendő a gyöngyvirág, vagy a kikerics levelével.

HBN

További részletek a Napló keddi számában és www.naplo.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában