Nemcsak a fűtés, a templom is megújul Körösszegapátiban

Akt.:
Nemcsak a fűtés, a templom is megújul Körösszegapátiban
© Fotó: Vmirjáncki József
Körösszegapáti – Jól haladnak a munkákkal, napokon belül befejeződhet a felújítás.

Egy Romániában megjelent pályázaton elnyert 6 millió forint támogatással teljesen megújul az országhatármenti, román nemzetiségiek által is lakott település ortodox templomának fűtésrendszere, padlózata és bútorzata. A püspök segítségével az egyházak államtitkárságán és a román patriarchán keresztül sikerült a finanszírozást elnyerni.

Sok segítségük akadt

A támogatásból korszerű, a korábbinál energiatakarékosabb, valamint a templomban lévő embereknek megfelelő komfortérzetet biztosító padlófűtést alakítanak ki. A munkálatok során megújul a templom padlózata is. Azt pedig csak remélik, hogy kevesebbet kell fizetni a fűtésért. Ezzel a munkálatokkal együtt jár a templom bútorzatának javítása, festése is. Mivel a templomból minden berendezést ki kellett vinni, láthatóvá váltak a több évtizeddel ezelőtt elhelyezett bútorok esetleges hibái. A javítási és festési munkálatokat dr. Sabau Origen ortodox tisztelendő és segítői, Szakadáti Tibor presbiter és Bereczki Gyula végzik. A helyi önkormányzat pedig a templom régi padlózatának felszedett anyagának elszállíttatásában segít. A munkálatok március legvégére befejeződhetnek.
Az ortodox templom fűtése eddig is gázzal történt. Amikor ezt a fűtési megoldást készítették, még korszerű volt. A rendszer azonban elhasználódott, működése olyan hangos lett, hogy zavartan a templomban folyó életet, továbbá az energiáért fizetett költség sem volt kevés. Mindezek okán döntöttek a fűtéskorszerűsítésről.

HBN-VJ








hirdetés