Nem volt kérdés a győztes kiléte

Nem volt kérdés a győztes kiléte
Futsal – A Mezei-Vill játékosainak is elkezdődött a szezon, az újfaluiak a Rubeola FC Csömör otthonában vizitáltak először az új évben. Ahogy még ősszel, mikor 6-1-re diadalmaskodott az MVFC, úgy a két csapat második találkozásakor is magabiztos berettyóújfalui siker született, 7-2-re múlták felül Turzó József tanítványai a hazaiakat.

Mint már azt megszokhattuk, az ellenfél szerezte meg a vezetést, már az első percben 1-0 állt az eredményjelzőn. Ám ezután meg sem áll a Mezei-Vill: Nagy és Lovas góljai révén 2-1-es vendégelőnnyel zárult az első félidő, a szünet után pedig parádéztak a berettyóújfaluiak, akik végül hét találatig jutottak, míg a vendéglátók csupán kétszer tudtak eredményesek lenni. Nem sok idejük marad pihenésre a győzelem után az MVFC tagjainak, akik még a Magyar Kupában is érdekeltek, és hétfőn 20.30-tól játsszák le negyedik fordulóban esedékes Ferencváros elleni meccsüket.A másik NB I-es hajdú-bihari futsalcsapat, a DEAC is pályára lép hétfőn, méghozzá hazai környezetben. Nem lesz könnyű helyzetben Darányi Antal alakulata a 17. fordulóban sem, mivel a tabella harmadik helyén álló Szeged együttesét fogadják a debreceniek 18.30-tól a Hódosban. HBN

 

A tények

Rubeola FC Csömör – MVFC Berettyóújfalu 2-7 (1-2)

Csömör, Városi Sportcsarnok

Vezette: Antal Sz., Pápai Z. Takács Z.

Csömör: Lakos – Tősér, Tihanyi Á., Hosszú, Varga. Cserék: Smeló, Vadászi, Érsek, Fülep, Tvaruska, Horváth, Simon. Edző: Takó Csaba.

MVFC: Tihanyi Cs. – Trencsényi, Lovas, Rábl, Nagy I. Cserék: Szabó P., Szécsi, Gál, Siska, Kiss A., Sánta, Pallai. Edző: Turzó József.

Gól: Hosszú (1., 27.), illetve Nagy I. (3.), Lovas (5., 39.), Rábl (21., 35.), Szécsi (31., 40.).

Címkék: , , ,







hirdetés