Nem volt gyenge pontjuk a DEAC-os lányoknak

Akt.:
Nem volt gyenge pontjuk a DEAC-os lányoknak
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Sorsdöntő mérkőzésen nyert a DEAC női futsalcsapata. Az egyetem kézilabda együttese döntetlennel zárta a hétvégi bajnoki fordulót, a férfi kosarasoknál négy ponton múlt a győzelem.

Idegenben nyert 8-4-re a DEAC NB I-es női futsalalakulata az Airnergy gárdája ellen. Erdős Edina és a csapatkapitány Urai Bia is mesterhármast ért el, sőt a régi-új játékos, Bornemissza Barbi, illetve Radics Ági is betalált. Horváth Viktória is sokat tett a győzelemért, de összességében elmondható, hogy mindenki kitett magáért, azok is, akik kevés lehetőséget kaptak. A lányok bizonyították, hogy igazi csapatot alkotnak, ami alapvető a folyamatos fejlődéshez.

Hivatalosan az Astra által rendezett Karácsonyi Kupán vett részt a DEAC, az Airnergy elleni találkozó nemcsak bajnoki meccs volt, hanem beszámított a kupába is – bronzmérkőzésként. Mivel győzött a Debreceni Egyetem alakulata, a lányok a kupa dobogójára is felállhattak. A bajnokságot tekintve a leglényegesebb ellenfelet tudták legyűrni a kiesés elkerüléséért vívott harcban, így most már az Airnergy a sereghajtó, a DEAC pedig egy hellyel előtte található a női élvonalban.

– Egyenlő erők küzdelméből ezúttal mi jöttünk ki jobban. Elégedett vagyok a nagyon pontos helyzetkihasználással, a taktikus játékkal és a jó védekezéssel, ezúttal nem volt gyenge pontunk. Jól játszottunk, kapusunk is remekül védett, koncentrációnk pedig végig kitartott. Két perccel a vége előtt még kettővel mentünk, de jött két sikeres ellentámadás, és magabiztossá tettük a győzelmet. Ez fontos lépés volt a bennmaradás eléréséhez, de még sokat kell fejlődnünk, dolgoznunk – összegzett Sólyom Attila edző.

Airnergy – DEAC 4-8

Még mindig élen a kézilabdázók

A tabella első helyén álló DEAC a második Füzesabonyt fogadta az NBII-es férfi kézilabda bajnokság 10. fordulójának rangadóján. A mérkőzés elején magukhoz vették a kezdeményezést a négy szlovák játékossal felálló vendégek, a félidő közepéig állandósult is kétgólos előnyük. A játékrész második felében viszont átvették a vezetést a debreceniek, és a félidőre 15-12-es eredménnyel vonulhattak.

A második felvonásban felváltva estek a gólok, nem tudott nagyobb fórt kialakítani az egyetemi együttes, igaz a vendégek sem tudtak közelebb férkőzni. Negyedórával a vége előtt elkezdte a felzárkózást a Füzesabony, nyolc perccel a lefújás előtt ki is egyenlített, így izgalmas végjátékra volt kilátás. Egy perc volt hátra a meccsből, amikor ismét vezetett a DEAC, egy góllal. A vendégek időt kértek, a kapusukat is lehozták, majd egy szabálytalanságot követően kiállítottak egy debreceni játékost. Öt másodperccel a vége előtt állították be a végeredményt a füzesabonyiak, egy szélsőgóllal egalizáltak.

A 26-26-os döntetlen azt jelenti, hogy az utolsó őszi fordulótól függetlenül pontelőnnyel telelnek a tabella élén a Debreceni Egyetem kézilabdázói. A bajnokság első felének utolsó fordulójában Hajdúböszörménybe látogat a DEAC.

DEAC – Füzesabony 26-26

Négy ponton múlt a győzelem

Elszenvedte negyedik vereségét is a DEAC Kamilla Gyógyfürdő, így már csak ötven százalékos mérleggel áll az NB1/B-s férfi kosárlabda bajnokság keleti-csoportjában. A találkozó egészen a végjátékig kiegyenlített volt. A vendég Eger okosan használta ki a nagyon gyenge napot kifogó hazaiak megingásait, és igazi csapatjátékot mutatva, győzelemmel távozott Debrecenből.

kosar

Fotó: unideb.hu

Nem várhatta a legjobb előjelekkel a mérkőzést Ferenczi Tamás együttese, hiszen a csapat kapitányának, Molnár Andrásnak az utolsó edzésen eltört az ujja, az első diagnózis szerint idén már nem játszhat. Bizakodásra adhatott azonban okot, hogy az új szerzemény, Velkey János már hadra fogható volt.

– Sajnos nagyon kevés jó egyéni teljesítmény volt támadásban, kritikán aluli volt a kétpontosaink százaléka. Közel tíz pontos vezetésünknél, az amúgy sem tökéletes koncentrációnk alábbhagyott, és hagytuk az ellenfelet egy már megnyert meccsbe visszajönni. Ilyen teljesítménnyel nem is érdemeltünk győzelmet – mondta Ferenczi Tamás vezetőedző.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Eger KOK SE 61-65

– Debreceni Egyetem –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés